a nevébe nézve

Néztem a fejfán a nevét, úgy beszélgettem a nagymamámmal. Fakereszt van ott, cirádás bádogkorong, rajta arany tollal a neve, és én azt néztem, néztem bele a nevébe, mert hova nézzek, a föld alá több okból is nem nézhetek, nem akarok nézni. Úgyhogy a nevébe nézve beszélgettem, a két d-be, az o-ba, az r-be, a b-be, az y-be, az m-be, a lászlónéba. Elmeséltem neki ezt az egész elmúlt egy évet, az augusztustól kezdve, amikor még te is itt voltál, szóval emlékszel, aztán a szeptembert, amiről kiderült, hogy nem emlékszem, szóval a szeptembert kihagytam, illetve rájöttem később, hogy akkor festettem ki a szekrényt. Aztán az októbert az erőszakos zűrrel a nyákos esőben, a novembert, a decembert, amikor elkezdtem munkát keresni és jártam vidéken is, és majdnem angoltanár lettem Domonyban, ami egy ikerfalu, az iskolának is van egy ikre meg minden, és hogy mennyire sajnáltam, hogy mégsem én járok majd oda, és aztán a szilveszter hajnali megnyugvást (ekkor még eszembe jutott az a vicc is, hogy apámnak van egy ismerőse, miszerint Szilveszter Hajnal, egy nő ő), amikor valahogy kialakult, hogy tanár leszek, de nagyon, pedig akkor még nem látszott a zöld iskolám, és aztán a január végétől kábé május végéig csak egy nagy massza, az iskola, a könnyesreröhögés, meg bringát is szereltünk, és ez-az, meg a június, ahol elkezdődött a nyár, és a július, ahol folytatódik, tombolnak továbbra is a zöld levelek, csúszkál rajtuk a napfény, és akkor most itt az augusztus, ez a valójában királyi hónap, amikor váratlanul harminc leszek, amikor rájövök, hogy amit szeretnék, azt szabad, és csak a másik ember a fontos, akit szeretnék, semmi más nem fontos, semmi korlát. Így mesélem neki a virágok fölött, egy nagy levélkorong a mellkasán, a vállán gyöngyvirágok, harangvirág lila a hasán, a lábánál is valami zöldek, egy év után ez a lényeg, a virágok és a neve, a többi eloszlott végre az időben és a térben, szabadon ülök ott. Olyan szabadon, hogy azóta nem volt rajtam cipő, pedig a kertet cibáltam aztán, meg átvágtam a földeken, és a Dunában is tapodtam, de mégsem, én most alig bírok ruhát is hordani, cipőt meg pláne. Ezeket is elmondtam a nevének, hogy tudja, meg értse, hogy mi lesz.