Sietek és idegeskedem, hátha még kihozhatom, két nővérkével kell beszélnem, egyik hűvösebb, mint a másik a szakszerűségben, neki levágták a haját, az arca ugyanaz, de elfacsarodik a szívem a seszínű csutak láttán. Beszélni akarok vele, fölismer, elhúzza a száját, makog pár szót és csapkod a kezével, elégedetlen és fölizgatja magát, nem engednek a nővérek tovább ott maradnom, mennem kell. Ő ott marad, rá fogják csukni az ajtót, és úgy érzem, belátom, a lehető legjobb ott lesz neki tényleg, megpróbálok szakszerű lenni én is, de sírok, amikor a kabátomat veszem.
No comments:
Post a Comment