sört kérek

Fölállok, egyensúlyozom a murván az asztalok között, egyensúlyoznom kell, mert össze-vissza gurungál a murva a cipőm alatt, az én bokám meg igen ingatag, el ne csússzam a csikorgó murván. Egyensúlyoz bennem az előző sör is, és aztán nehogy leverjem a szomszéd asztal poharait a táskámra akasztott bukóval – a bukóm és a bokám miatt is egyensúlyozom tehát. Föllépek az emelvényre, kong a deszka a sarkam alatt, szeretem ezt a puha kondulást. Rákönyökölök a pultra, olyan magas a pult, hogy hónaljból kell könyökölnöm, de én ezt is szeretem, ezt az egyáltalán nem elegáns, másokba belebökő terpeszkedést. A pultos mogorva, nem néz rám, fapofával számolja az aprót a kasszába, én elhúzom a szám, mert tudom, hogy tudja, hogy tudom, hogy észrevett, csak nem néz oda. A szeme sarkából az elhúzott szám sarkát is látja, azt is tudom. Ellenségeskedünk néhány negyed percig, könyökölve függök a pulton, karból tartom magam, a hátam kinyúlik végre, még drukkolok is, hogy tartson arcátlanul sok ideig az aprószámlálás, hogy a pultos pimasz időhúzása valójában az én hasznomra legyen. Végre odafordul. Arcizma nem rezdül. Én mosolygok, úgy kérem a korsó Borsodit, mintha ő lenne a császár, mosolygok és pillogok hozzá, gyönyörű férfi vagy, mondom neki tekintettel, titokban reménykedem, hogy meghallotta a csilingelő hangjátékot a korsó Borsodiban, ő flegmán nyúl a pohárért, rányomja a hidegvízre, vihar támad a pohárban, aztán a vihar elül, lecsúsznak lassan az üvegfalon a vízpacák, a pultos a csap alá támasztja a poharat, megbillenti a kart, közben oldalra néz, el a kollégái feje fölött, múlik az idő, nem gondol és nem néz senkire. A pohár lassan megtelik, visszadönti függőlegesbe, ráépül a hab a sárga buboréktengerre, egy pohárnyi sárga tenger, a többi hordókban városszerte, hermetikusan lezárva a habbal, egy külön univerzum. Valamihatvan lesz, ocsúdok föl a hangra, kiválogatom a szagos papír kétszázasokat, köszönöm, mondom éles hangon és vonásokkal, mostmár nem vagyok kedves egyáltalán, addig csodáltam őt, amíg az aranyat öntötte a poharamba, mostmár nincs rajta mit csodálni, ő a pultos, én vagyok a vendég, itt költöm el a félnapi fizetésem, nem kell örülnünk egymásnak, a pultosoknak hivatalból hangulata van. Kezemben a sör, fordulás közben bele is kortyolok, a hab vékony csíkját az ajkamon hagyom, mindenki látta, hogy most vettem ezt a sört és most ittam bele, szégyellnivaló ezen nincsen, hadd csillogjon a fényben a sörcsíkom, hadd száradjon meg az ajkamon.