Mauzóleum-múzeumban voltunk ma, csupa láthatatlan, ősi és merev halott volt kiállítva nagy kövek alatt a Fiumei útnál. Úgy hívják, sírkert. Nemzeti Sírkert. A nemzeti halottakat kiállító intézet neve. Van egy bácsink, hévvel magyaráz, büszkélkedik a merev és láthatatlan halottakkal, akik a nemzet szülöttei, de a temető, a Nemzeti Sírkert halottai immár. Arany János fölé több tölgyet ültettek az idők során, kettő kidőlt, a harmadik még, szerencsére, áll. Van (él) vele szemben egy fa, annak fejmagasságban egy ürege, az egész fa üreges belül fölfelé és lefelé is, talán a gyökérnél is, ott le lehet kúszni a föld alá. Bizánci mintára kirakott nagy mauzóleum Kossuthé, itáliai reneszánsz Deáké. Az itáliai építészmesterek az elsők, akik négyzet alapokra kerek kupolát helyeztek. József Attila sírhalma egy nagy lapos síkság, a perspektíva kifelé növekszik, hatalmassá, át egész Pesten. A 34-esbe menjünk majd, több mázsa művész fekszik ott!, illetve Jókai egy galambos-virágos koszorúban Ady és Blaha Lujza között. És óriási terek húzódnak, nincs az a nagy, egymás hegyén-hátán való szorongás, mint a Farkasrétiben, ahova a rendszer kritikusai és tiltottjai temetkeztek utolsó lázadásukban. Itt van hely, gyerünk ide minél többen, ha most elkezdünk gyűjteni, remekbe faragott síremléket állíttathatunk majd, unokáink csodálni fogják – így beszélt a bácsi, akinek a szíve a nemzeté, a Sírkerté, akinek a szavában tovább élnek az eltemetettek.
No comments:
Post a Comment