képregénydíszletkockák

Meg még gondoltam, írok a hidakról látható téli Dunáról, a téli fényekben pompázó égről, erről az egész urbánus díszletsorozatról: a hétfői képregény sárgássszürke víz fölött játszódott sárgásszürke ég alatt, esett a hősökre az eső, a hősök szoknyában, rövid őszi kabátban, bordó sálban és szoknyában baktatott a sárga korlátú Margit-hídon reggel negyed nyolckor, a szerda délutáni képregény hősei pedig elkeseredetten buszozott a Lágymányosi-híd óriás piros acél pilonjainak tövében, és égkék bárányfelhőket festő barackszín napsugarak előtt pompázó gyárkémények geometriájában gyönyörködött, majd elállt a szívverése. Van egy kép a Heim Pál gyermekkórház türkiz tizenemeleten magasló betűiről is, a Fradi-pálya zöld rácsrengetegéről, az Üllői út és a külső körút kereszteződésének felüljárójáról, egyáltalán, minden aluljáróról, bár kiemelném mégis a Fővám téri földalatti villamosmegállót, ahol szintén sárga és szürke a fény, a kövek, a villamos és a reggel, és soha, de soha nem akarnék ott magányos lenni.