harmónia

Van-e itt harmónia?

Vállat vonok, van.

te milyen vagy?

– Te milyen vagy?
– Ööö, nemtom, most ezt mondjam el röviden?
– Aha…
– Hát, hát… változatos.
[…]
– Lakhatok nálad?
– Aha. [Tényleg. Akkor lenne idő.]

a lépcsőfordulóban

Megint azt álmodtam, hogy közeleg a világvége, de aztán egymásra találtunk a lépcsőfordulóban és elkezdtük tervezgetni, hogyan mentjük meg az egészet, legalábbis azt, ami lényeges.

kalap

Vettem egy kalapot, és amikor hazaértem, az udvarban ki volt járva ez a szó az ajtóm előtt a hóban: hogy KALAP.

(az leírhatatlan)

Elmeséljük egymásnak, hogyan toszogatunk emberi agyakat a távolból, főként a gondolat erejével, és (mert) […(az leírhatatlan)…].

([Arról mesél tehát, hogy hogyan festett. Bőséges színpalettáról, mert imádja a színeket – mondja. Nem csodálkozom, így képzelem. A képeket nem láttam, fogalmam sincs, mi van rajtuk, nem mondja el. Csak a sok színt és azt, ami közben történt. Miről szólnak a képek? Nem világos az sem, zavaros az időrend a meséjében, hogy mi volt előbb: a képek vagy a történet, hol kezdődött a feszkó, kinek a feszkója van a képeken, kié volt ott előbb. Szóval egy levél Amerikából, benne a szomorú vasárnap és heroikus önkezi halálok, és egy-két kérdés. Kérdés, ami állapot valójában. Az elején nem jön rá. Pár hét múlva nyakig benne a sztoriban. Az élettárs féltékeny. E-mail-ekben mentegeti az arctalan és ekkor még névtelen amerikai csávó életét. Meg akar halni. Ez egyáltalán nem heroikus, önkezűleg elhalálozni nem hősöknek való. Ilyeneket ír neki, hónapokon át. Persze sokmindent nem tud, bizonytalan a szavakban a biztos, amit tud. Elgondolt szavakkal emeli az állapotát. És billeg a dolog, ide-oda, fekete tócsákba toccsan. Billen, billeg, rezzen és reszket, és eltelt majd egy év az Újlipótváros és Amerika között, és kinn van a tócsából. Arca lesz az embernek, és kiderül, kislánya van. Nem a bőrén át párolog az alkohol, hanem az üvegből egyenest az égre. Megmenekül. Megmentettél egy embert, pedig nem is ismered. Befestetted magad mellé a képekbe, pedig nem is ismered. Nem ismered magadat sem, és megfestetted ezt az ismeretlenedet, és mostmár ott ragyog a képekben. Ez az.])

egyházat nem

Alapíthatnánk egyházat, kétszer annyi pénzt kapnánk. De mi nem tesszük. Merő idealizmusból.

elbűvölődve (ever fallen in love)

Elmentem tornázni a sarkon túlra, és egy hosszú fekete copfos, csuklóján keleti csipketetoválást viselő nő tartotta. Balett az Ever fallen in love with someone (you shouldn't have fallen in love with) földolgozására. Nagyon szép volt, el vagyok bűvölődve.

tegnap a villamoson annak örültünk

Tegnap a villamoson jó volt, amikor véletlenül összetalálkoztunk és annak örültünk, hogy ma lett 29, én meg még egy kicsit 29 vagyok, úgyhogy most egyidőben ugyanazt az évet tapasztaljuk, és aminek a végéről tudtam is neki mondani ezt-azt, mindenféle tejszínhabos jót a villamoson, és egészen őszintén tudtam mondani ezeket, meg örültem is nyíltan, mert tudtam, hogy úgysem fog emlékezni semmire, arra sem, hogy ő is örült, de én tudtam.

és akkor néha

– És ő, ő?…
– Voltak azok a kisebb srácok, akiket néha bezártunk az öltözőbe. És akkor néha bezártuk őt is.

milyen vagyok

– Bori, szerinted milyen, vagy melyik szereplő vagyok én?
– Majd gondolkodom – mondom, pedig tudom, hogy ilyet nem láttam még sem könyvben, sem filmen, sem az életben.

anyuka nem tudja

– Kedves tanárnő, ne haragudjon, hogy föltartom, csak bejöttem, mert a fiam nem jár iskolába…
– Kedves anyuka, semmi baj. Igen, tudom, hogy nem jár. Mi van vele?
– Nem tudom, nem jár be.
– Tudom, de miért?
– Hát először beteg volt, aztán meg nem jár be.
– Igen, de hogy-hogy nem jár be?
– Nem tudom.
– De szeret ide járni, nem?
– Igen, szeptemberben röpködött.
– Jobb, mint az előző suli?
– Igen.
– Ahova nem járt be… Vajon oda miért nem?
– Nem tudom. De ide sem jár…
– Így nem fog jegyet kapni… Pszichológusra gondolt esetleg?
– Igen, már régebben is úgy volt, hogy járunk.
– És? Mit mondott?
– Hát semmit.
– ???
– Hát a gyerek nem járt.
– És az hogy történik, hogy nem érkezik meg?
– Nem tudom…
– Elindul, aztán visszafordul?
– Igen-igen, például!
– És ha ön mondja neki, hogy jöjjön be, hiszen vizsgáznia kellene, akkor mit mond?
– Hát nem. Nem jön.
– De miért?
– Nem tudom.
– Hogy-hogy?
– Nem tudom.
– És…?
– Nem tudom.
– …
– Nem tudom.
– …
– Nem tudom. Nem tudom. Nem tudom.

megmaradni

Semerre sem hasonulni, hasadni. Középen, egészben megmaradni.

az orrukkal együtt a vállukat

Meg még az, hogy be kell menni reggel dühöngve a metrón, és elkapni a grabancukat az első adandó szünetben, hogy a használt pszichedélikusokról készített képeket nem kéne kipakolni az összes monitorra, vagy legalább tiltsák le a barátaik barátait és ne is szóljanak hozzá hülyeségeket, szóval vigyázhatnának jobban egymásra ennél azért, meg magukra, de magukra tudnak, húzzák föl az orrukkal együtt a vállukat.

az édenkertben

Az Édenkertben minden megvan, az Édenkertben elégedetlen lesz az ember, vagy el is vész.

tiszta

Letisztult és súlyos, dimenzióváltós.


[Tiszta kémiák az agyamban.]

mindkettő filmrendező

Két fiú volt az álmomban, az egyik testben, a másik lélekben az egyik testében, és mindkettő filmrendező akar lenni az életben, amitől én térdremegésig vagyok képedve.

a csönd hangjai

Azzal a fátyolos finomsággal kellene most leírni, amikor kinéztem a nagy ablakokon a fekete ég előtt hulló pelyhekre, a macskakövekre a lámpák gyönge fényében és szépen visszarendeződött minden, ahogy azok a híres, halk esőcseppek viszhangoznak a csönd kútjaiban.

fonalakat

Elejtett fonalakat fonok a hajamba – jó hosszú most az a tincs.

állnak lenn a rendőrök

Állnak lenn a rendőrök a metróban és utánafüttyögnek a lányok vádlijának.

status update

Bori is szigethangulat.

No comment • Like • Share

tizenkét éves 1967 elején (kína)

„tizenkét éves volt 1967 elején. Mivel nem talált semmi elfoglaltságot, hamarosan hozzácsapódott egy utcai bandához. […] rengeteg lett belőlük. A bandákat „dokkoknak” hívták, vezetőjüket pedig „kormányosnak”. Mindenki más „testvér” volt, és kapott fedőnevet is, amely legtöbbször valamilyen állathoz hasonlította: „Sovány Kutya”, ha a fiú vékony volt; „Szürke Farkas”, ha egy szürke tincs volt a hajában.”

„Később a funkcionáriusgyerekek áttértek a sötétkék dzseki és nadrág viseletére. Igaz, hogy a lakosság nagy része kéket hordott akkor, az övék mégis néhány külön színárnyalat volt, amiket kombinálni kellett, hogy ne ugyanaz legyen felül, mint alul. Mivel ők ezt tartották megkülönböztető jelzésnek, más származású gyerek nem használhatta, ha nem akarta, hogy utánzónak bélyegezzék. Ugyanígy privilégiumnak számított egy bizonyos cipőfajta: fekete kordbársony felsőrész, fehér műanyag talp és egy még fehérebb csík a kettő között.
Néhány banda saját stílust talált ki magának. Több inget hordtak a kabát vagy a dzseki alatt, és az összes inggallért kihajtották. Minél több kihajtott gallérja volt valakinek, annál csinosabbnak számított. […] A melegítőalsónak ki kellett látszania a rövidre vágott nadrág alól. Fehér tornacipőt hordtak fűző nélkül, és katonasapkát, amely alá keménypapír csíkokat tűztek, mert a sapka annál divatosabb volt, minél erősebben kicsúcsosodott a teteje.”

(Jung Chang, Vadhattyúk)

egy csávót a metrón

Megbámultam egy csávót a metrón. Nagyon régen bámultam már meg csávót a metrón, mintha szoknám az arcokat, vagy csak olvasok folyton? Ma is olvastam, hiszen. Fölszállt ez a srác, semmi különös, mokány termet, épphogy sarjadó haja a hint of black, hosszú, egyenes orr és szemöldökök, ó, mint egy pagoda gerendájának alig törő íve, és a szeme pedig zöld volt és barna, benne a pagoda sok színe és sok komoly játék, én nem is tudom, kinek a szemében láttam ezt a szúrós értelmet, az anyáméban szoktam talán, és nem akartam másfelé nézni, pedig kellett volna, ó, nagyon is, de én néztem tovább, és azután is néztem még, hogy láttam, a dzsekije hátán egy oroszlán nyújtózik.

sztrájk, nyugalom, film

Méla szürke nyugalom a kint és a bent, sokat alszom, filmeket nézünk az órán minden emeleten.

Egy hete majd' megszakadtam, nyivákolva rohantam volna a sötét reggelek elől, s most tessék. A megérdemelt, komótos, társas továbbgördítése az időnek.

[Zsebtolvajok. Robert Bresson, 1959. ff.]

milyen kedd ez

Az egyik értelmét veszti, a másik fegyvert szorít a halántékához a fészbukon – gyerekek, hát milyen kedd ez a január tizenkettediki?

összeröhögünk

– Na, akkor végül összejött – röhögünk.

egy szúrás

Van egy ilyen szúrás, mintha át lennék fúrva csavarral, a szíved, mondja Vilma lazán, de nem, valószínűleg beszorult valami levegő vagy meghúzódott valamelyik izom.

szoktam tudni, szoktam tudni

– De te szoktál tudni mosolyogni a nap végén is!
– Hát, aha…

a kékbálnák

Azt mondja, hogy a bálnákban jelenik meg az isten a földön. Óriásiak és békések, akkorák, mint három kék hadihajó, és békések, foguk nincs, a legnagyobbak ők és a legkisebbet eszik. Sohasem támadnak. Ekkora nagy zen-csomók nem lehet más, mint az isten. Meg sem érdemeljük őket egyébként, mondja, és itt vannak mégis. Na ez.

mintakövetek

Megmutatom, de nem csinálom meg helyette. Mert abból tanul.

Na, ezt kitől tanultam?

doku

Mindent dokumentálni.

16 tonnát

A Margit-hídon a két nagy sárga daru- vagy hídtartó guruló vaskeret pont annyit bír, 16 tonnát.

arról, hogy miért kell az éhséget olvasnia

– Ez most valami célzott dolog?
– Hm… írjad le, hogy mit gondolsz.

– Borzasztó.
– Elolvastad?
– El.
– Oké, akkor írd meg, aztán kapsz másikat.

[Játékszabályozunk.]

[[Knut Hamsun: Éhség]]

mindenki idétlen a végén

A konyhai röhögcsélések… mindenkinek jó, és mindenki idétlen a végén. Jó ez a biztonság.

[Hogyhogy nem beszélget veletek senki?!]

fekete, fehér

A hó meg az omló víz jól kompenzálja az éjsötét reggelek sorát.

kaméleon

Kaméleon: mindig olyan, mint a körülötte levők. Arisztokratikus, őrjöngő vagy bárány.

szilveszterkor telihold

Hírek, kétezertíz, aligjanuár: két öngyilkosság Budapesten – metró és kád.

[Szilveszterkor telihold volt.]

eljönni, visszamenni

eljönni, visszamenni, elmenni, visszajönni, visszamenni, elmenni, eljönni, el, vissza, el, vissza, el, el, el és vissza, vissza, jönni, menni, elmenni, visszamenni, eljönni, visszajönni, jönni-menni, jönni-menni

avatar

Mese a fölnagyított bádogemberekről, akik ki akarják vágni a fákat, az élet fáját, elpusztítani a fültágítós, nyilazós népet, akik hosszú fonatukkal kapaszkodnak az univerzumba, és ha levágják, összeomlanak ők, s így az univerzum egy része is összeomlik, és a virtuálisan fölnagyított emberekről, akik, ha akarják, bekerülhetnek a mesébe. Szerintem jó, ha a gyerekek ilyeneket néznek, ha egy kis darabot a zsebükbe gyömöszkölnek a földből, ha érzik a kézfejükön a rálibbenő magot, és tudják, hogy nem szabad sírni, mert ők nem maradhatnak ott.

a mostban

Aztán másnap, a másnap másnapján, amikor nincs más a fröccsben, csak alma meg ananász, na akkor elmegy az ember a barátaival találkozni igazi három dimenzióban a mostban, és akkor kiderül, hogy azokban a nagy csöndekben, amikor nem szólnak egymáshoz az országhatárok köztük való húzódása miatt, na akkor kiderül, hogy a nagy csönd az nem a hátat mutató máshol lenni akarásnak szól, hanem csak a máshol levésnek és az ide-oda hiányzásnak.

Aztán az előtérben már látni, hogy esett megint a hó, és mindenki szivecskéket rajzolt az autókra, nem csak én.

2010

Nem tudom megérezni, mik hintázhatnak a függő nullákon.

Lehet, hogy pont ez a lényeg.

fél óra

– Menjek…?
– Ühüm.

És fél óra múlva. Huhh.

pörformansz a metrón

Előadtak egy pörformanszt a srácok a metrón, meg akart állni a lélegzet bennem, amikor a peronról megláttam a véres pólóját, az infúziót meg a gumikesztyűket, de mire beszálltam, már láttam, hogy pörformansz csak, és aztán kiszálláskor elnézést is kértek a zavarásért, meg hagytak maguk után egy csomó ázott zsepit és nyákos foltokat a padlón.

a rettentően kifinomult zenei ízlésed

Odamégy a rettentően kifinomult zenei ízléseddel a dj-hez, a dj bókol és esküdözve szorongatja a válladat, hogy hát nincsen most nála a tizenhét számból, amit kérsz, csak egy, azt be is rakja nagy örömmel, hogy hát na, azért valamely kívánságodat mégiscsak képes teljesíteni, meg föl is kér egy táncra azelőtt vagy azután, hogy a közlegény kilépne a varázslatos fekete űrbe és lebegni hagyná az űrhajót örökre, már nem tudom, de nagyszerű találkozás ez, lehet örülni, hogy érti, amit mondasz meg minden, de jó, és aztán meg kell a szívnek merevedni, mert csak addig volt ez, amíg a feleség be nem jött a konyhából, ujjukon a gyűrű.