Elmeséljük egymásnak, hogyan toszogatunk emberi agyakat a távolból, főként a gondolat erejével, és (mert) […(az leírhatatlan)…].
([Arról mesél tehát, hogy hogyan festett. Bőséges színpalettáról, mert imádja a színeket – mondja. Nem csodálkozom, így képzelem. A képeket nem láttam, fogalmam sincs, mi van rajtuk, nem mondja el. Csak a sok színt és azt, ami közben történt. Miről szólnak a képek? Nem világos az sem, zavaros az időrend a meséjében, hogy mi volt előbb: a képek vagy a történet, hol kezdődött a feszkó, kinek a feszkója van a képeken, kié volt ott előbb. Szóval egy levél Amerikából, benne a szomorú vasárnap és heroikus önkezi halálok, és egy-két kérdés. Kérdés, ami állapot valójában. Az elején nem jön rá. Pár hét múlva nyakig benne a sztoriban. Az élettárs féltékeny. E-mail-ekben mentegeti az arctalan és ekkor még névtelen amerikai csávó életét. Meg akar halni. Ez egyáltalán nem heroikus, önkezűleg elhalálozni nem hősöknek való. Ilyeneket ír neki, hónapokon át. Persze sokmindent nem tud, bizonytalan a szavakban a biztos, amit tud. Elgondolt szavakkal emeli az állapotát. És billeg a dolog, ide-oda, fekete tócsákba toccsan. Billen, billeg, rezzen és reszket, és eltelt majd egy év az Újlipótváros és Amerika között, és kinn van a tócsából. Arca lesz az embernek, és kiderül, kislánya van. Nem a bőrén át párolog az alkohol, hanem az üvegből egyenest az égre. Megmenekül. Megmentettél egy embert, pedig nem is ismered. Befestetted magad mellé a képekbe, pedig nem is ismered. Nem ismered magadat sem, és megfestetted ezt az ismeretlenedet, és mostmár ott ragyog a képekben. Ez az.])
([Arról mesél tehát, hogy hogyan festett. Bőséges színpalettáról, mert imádja a színeket – mondja. Nem csodálkozom, így képzelem. A képeket nem láttam, fogalmam sincs, mi van rajtuk, nem mondja el. Csak a sok színt és azt, ami közben történt. Miről szólnak a képek? Nem világos az sem, zavaros az időrend a meséjében, hogy mi volt előbb: a képek vagy a történet, hol kezdődött a feszkó, kinek a feszkója van a képeken, kié volt ott előbb. Szóval egy levél Amerikából, benne a szomorú vasárnap és heroikus önkezi halálok, és egy-két kérdés. Kérdés, ami állapot valójában. Az elején nem jön rá. Pár hét múlva nyakig benne a sztoriban. Az élettárs féltékeny. E-mail-ekben mentegeti az arctalan és ekkor még névtelen amerikai csávó életét. Meg akar halni. Ez egyáltalán nem heroikus, önkezűleg elhalálozni nem hősöknek való. Ilyeneket ír neki, hónapokon át. Persze sokmindent nem tud, bizonytalan a szavakban a biztos, amit tud. Elgondolt szavakkal emeli az állapotát. És billeg a dolog, ide-oda, fekete tócsákba toccsan. Billen, billeg, rezzen és reszket, és eltelt majd egy év az Újlipótváros és Amerika között, és kinn van a tócsából. Arca lesz az embernek, és kiderül, kislánya van. Nem a bőrén át párolog az alkohol, hanem az üvegből egyenest az égre. Megmenekül. Megmentettél egy embert, pedig nem is ismered. Befestetted magad mellé a képekbe, pedig nem is ismered. Nem ismered magadat sem, és megfestetted ezt az ismeretlenedet, és mostmár ott ragyog a képekben. Ez az.])
No comments:
Post a Comment