szociominden

Szociothriller, szociokrimi. Ilyen szavakat mond az Ádám a fülembe, s én jót is mulatnék, ha éppen kategorizálni lenne kedvem, de nincs, a kategorizáláshoz most nincs kedvem. A sajátoméban szeretnék maradni, ott lebegni, de az most nem megy, még jó, hogy a málnás fények a fegyelmezett oldalamat erősítik és döntésképes vagyok.

A Diósárok söröző vidék, bárhol az országban állhatna valami mellékesebb, de kipucolt téren, a közönségben mi vagyunk a fehérek és a csaposhölgyek, módfelett kedvesek. Lángost eszünk tányérról és sört iszunk hozzá, amazok meg néha-néha odamérnek a szemük sarkából egyet, hogy rendbenlévők vagyunk-e. Azok vagyunk. Aztán táncolni kezdenek, párban, eltartja egymást magától a fiú és a lány, magas sarkak, magasra fölhúzott övek.

Aluljáró, valami autópályafölhajtó alatt.

Kivilágított ház, beugró, karszalag, egy zombi, a pincében van a zene, ördögök a lány-wc-ben, nincs kedvem szóba elegyedni, egy szépszemű iráni megszólít, itt van a szobája fönn, muszáj lejönnie bulizni a zaj miatt, megmutatja, ha akarom. Huszonhatnak néz és nem akarom, nincs kedvem kapcsolatokat építgetni, kommunikálni, játszani a szavakkal és az eszközökkel, á, nincs kedvem megszólalni.

A kilencszázvalahányason az ellenőrök viselkedése is szocio, rájövök, mit keres egy fiatal lány az éjjeli buszon éjszaka és ellenőriz, kellemesen érzi magát éjszaka, biztonságosan a munkatársai között és bulizni sem kell menni, nem kell viselkedni, csak ha úgy akarja. Ők voltak a múltkor is a járaton, így élnek. A külvárosból belváros lesz, aztán megint kül. A belben átszállok. Nagyjából tudom, hogy akarok élni.

[Este új helyszín: szalon a Bartók Béla út sarkán, harmadik emelet. Japán selymek fekete keretben, a tizenkét stáció Erdélyből az Ecseriről, bőrfotelek, fölszolgálófiúk fekete ingben és egy finom, pirospozsgás bőrű, poharak, puhára lakkozott parkett, színes falak, terek. A budapesti értelmiség krémje, finom elegancia, lezser mosolyok, vörösre lakkozott körmök, egy csók mögül kibúvó pillantás rám. Meg lehetne-e írni az Amerikai Pszichót ezek között a díszletek (…által tervezett díszletek) között, ezen gondolkodom a majonézes ruszli fölött, meg lehetne, valószínűleg, bár a légkör sokkal szívélyesebb, bárki kedvesen bemutatkozik, izgatottan szorítom meg sorra a kezeket, szívélyesebb, de a beszélgetések ugyancsak kiürülhetnek a poharakkal könnyedén. Ott hagyom a névjegyem, kandírozott gyömbérkét vágok zsebre, körülnéztem, már nem akkora vagyok, mint amikor utoljára bemutattak nekik, ha egyáltalán voltam már akkor, hanem nagy, holnapután harminc éves, egy nőnek akkor kezdődik csak igazán az élet.]