Várakozunk. El kellett jönnöm onnan, olajszagúra fülledt minden szoba, lazachús dédeleg a fogam között, ez az utolsó ketrec a tenger felől. A gyomrom az út vége, én vagyok a sötét út vége. Azonnal indulni akarok, lelógni az erkély rácsa között az utcára, vasárnap délután üres az utca, csak a nap nyalja. Nem tartozom senkihez, nem tartozom sehova, hadd tekerjek gyorsan haza a csöndben, végigsimítani az utolsókat. Gondolom, több ízben föl fogok ébredni az éjszaka, közben a srácokkal álmodom. Gyerünk, gyerekek, idő.
No comments:
Post a Comment