mindent, ami bizonyságul

Átfestem. Legyen azon is egy kis narancssárga. Üres a szoba. Nem megyek be. Nem fogok bemenni, pár napig most nem megyek be. Nincs ott semmim, amit látnom kéne. Asher Lev az asztalon. Asher Lev mellett ülök fölhúzott lábbal, és hallgatom, hogy beszél. Beszél, és nem mond semmit. Végül nem mondok arra semmit, hogy nem mond semmit. Meggyújtok egy füstölőt a szobában. Meggyújtom, majd leég, rácsukom az ajtót, pár napig nem megyek be. A szobám, a szekrényem a régi – a kicsi a szobám, be fog ide talán sütni a nap, a szekrény mögött semmi. Nincs ott semmi, a semmiből összerendezem az arcomat, azazhát azt mondják, nagyon jól festek, jól festek, föntebb tűnök, mint ahol ők ülnek, ahonnan isszák a bort és öntik rám a szavaikat. Iszom a szavaikat. Nagyon jól festek, fényképezek és rajzolok, üres tereket festek és legutóbb narancssárgával fújtam a konyha falára fújt békre, legyen azon egy kis narancssárga. Légy, ami lennél, a fű kinő. A fű kinő, majd legközelebb már kell venni, és remélem, a kaktusz épségben maradt. Hogy bizonyságul estél, legalább azt köszönjed és vess el minden elvet. Gátlástalanul elvetek minden elvet. Elvetek minden elvet, elvetek minden fűmagot, elvetek mindent, ami bizonyságul nem esne. Két napom van, hogy összerendezzem az arcomat, hogy jól fessek, két napom, kettő. Gátlástalanul folytatni annak lenni, ami.