Ülünk az esőben a borok fölött, és csak rugdalom az asztal lábát, mintha visszafelé néznék a felnőttkoromra. Nem értem és nem akarom. Hol vagyok? Írok is egy verset az időről gyorsan a telefonomba, aztán leszállingózom a macskakövek síkos hátán. Esernyő nem kell. Annyi minden nem kell.
No comments:
Post a Comment