grönlandon vagy izlandon

Grönlandon vagyunk vagy Izlandon, kint hideg van, sötét és esik. A lámpák fénye sárga az éjjeliszekrényen, áporodott szőnyegek és csípős lakk szaga keveredik. Szürkék a huzatok a portól, alatta barnák. A papa a szófán magyaráz, túl sokat mond, vagy túl sokat tud, el kell tennünk láb alól. Este hét van, indulnunk kéne. Kispárnát szorítok az arcára lágyan, harmincig számolok, vége. Vilmával farkasszemet nézünk, halványan elszorul a gyomrom, az én ötletem volt, de ő sem ellenkezik. A testet (a papát) berakjuk a kádba, hypót locsolunk rá és egyéb vegyszereket, talán egy előhívókamra is van, s onnan. A papa pár perc alatt eltűnik a kád fölötti légben, marja a tüdőnket a vegyszerek csípős szaga. Belélegezzük a papát is, s indulunk. Senki nem fogja keresni. A felesége jó ideje halott, kint nyugszik a színpompás temetőben. Senki nem fogja keresni. Senki nem fog minket keresni. Senki nem tudja, hogy itt jártunk. Feloldja lábunk nyomát a szél. Senki nem fog minket keresni. Senki nem fogja… Keresni fognak. Föl fog tűnni nekik. Valakinek föl fog tűnni! Keresni fogják! Keresni fognak! Hogy lehet így élni?! A kikötő fekete vizét nézzük, eltűnt, eltűnt minden, eltüntettük, gondolhatják azt, hogy sétálni ment és ott valami történt. Gondolhatják. Gondolhatják! Nem fogják ezt gondolni! Egyértelmű, hogy láttak! Látott valaki, amikor befordultunk a sarkon… amikor fölmentünk a lépcsőn… az ablakra húzott függönyön át láttak, egészen biztos! Látnak most is! Most is! Mit tettünk?! Nincs tovább az élet… Utolsó senki, utolsó senki vagy, hogy ezt tetted. Utolsó, neked már mindegy. Húzza le a gyomrom a hajnal, nyomja az ágy a szegycsontomat. Jön be az ablakon a sötét. Majd világos pillanat: álom. Álom! Alszom tovább. Reggel a fürdőszobában hüledezünk, hogy ilyet?! Ilyet álmodni!!! Képtelenség és förtelem!