Leereszkedem a törmelékes úton, köhögök a portól. Oldalt vasbeton oszlopok és rácsok egymásra hányva, a ház déli fala hiányzik, az emelet is, az egész egy nagy hangár, a kastély megmaradt falai, a kitört franciaablakok. Átmeneti a szállás, pár napra jó lesz, rekesz sörökön és kondér leveseken élünk, főleg krumpliból. A tűz körül… mi történt a tűzzel?! A tűz körül… rettenet… a tűz körül rettenet, feketére égett arcok, szenes ruhák és testek, hogy-hogy nincs égett szag? Hová tűnt a szag? A fekete arcokból kék szemek néznek, fölismerem mind a hatot egy csapásra, zsigerből, fölismerem az életük hiányát. Hová tűnt a szag? Nem éreztem, ahogy ereszkedtem a törmeléken, nem éreztem, csak az élet hiányát. Zokogok, majdnem megfulladok, eltűnik a zaj, a szag, az élet. Meredten nézünk. Néznek vissza ránk az üveges, kérdő kék szemek. Mi lesz velünk?
*
Még fuldoklom a megállóban, amikor üdvözlöm őket, zsigeri mély örömmel, ó, de jó benneteket látni, éltek, hogy vagytok?
No comments:
Post a Comment