belezuhanok

Belezuhanok estére ebbe a lázba, ilyen lázam még sosem volt, és nem a kezem remeg, hanem a csontom. Nem tudom, hogy mit kell csinálni. Nincs kedvem fölvenni semmiféle szerepeket. Nem tudok helyezkedni. Akárhogy is, de valamiképpen mindenképpen rossz lesz. Nem akarok szimbolikusan a szám elé szorított ujjakkal beszélni, mert azt hiszem, a szám is remeg, és fakó a hangom. De fogok. Színes hangon, önfeledten sem tudom, hogyan kellene megszólalni, s főleg hogyan spontán. Azt sem fogok. Rámzuhanó betontömbök a szavak, amikkel ott folytatja, ahol a múltkor abbahagyta, zuhanó sziklák vagy vinnyogó békák a szavak, amikkel, mindig készületlenül, az övéit megválaszolom. Azt szeretném, ha nem szólna hozzám, azt szeretném, ha a múltkor máshogy szólt volna inkább hozzám, ha hagyta volna az egészet a francba, nem szeretném, ha hagynám most az egészet a francba. Elzuhanó betontömbök lennék, ha bármit is cselekednem kell, s így meg van kötve a kezem. Nem halok bele és az egyéb tudnivalókról nem akarok tudni, látszik ez abból, ahogy hársfateát csinálok az éjjel és befűtök és iszom és megpróbálom akkor rendesen befűteni magam, és nem számítani, milyen mélyről sírok.