fél a hegedűs

Azt mondja a hegedűs – összetalálkozom a hegedűssel a rakparti utcán, a hegedűs ilyenkor szokott kijönni, nem hazamenni szokott ilyenkor a hegedűs, összetalálkozunk és fölrovom neki, és azt mondja, hogy fél. Hogy a teszkóban otthon, a tizenvalahanyadik, nagyon sokadik kerületben, ő azt megmondani nem is akarná, hogy hányadikban, szóval megfenyegették a biztonságiak. Hogy tudják, ki ő és mit csinál. Mit csinál? Istenem, mit csinál?! Nem csinál ő semmit, hegedül, hegedülni szokott a turistáknak és összeakadt egyszer egy hercegnővel, hercegnője volt ő inkább az éjszakának, mint valami távoli gazdag országnak, legalábbis nem egy távoli gazdag ország, hanem az éjszaka gyönyörű ékeit hagyta itt. S fél most a hegedűs, és gondolkodni ne hagyjatok itt, lelépek, inkább bűntudatot keltek benne, keltünk egymásban, hogy félni tulajdonképp miért is vagyunk itt. Itt tizenegykor, novemberi estén.