Dobáltuk ezt a láthatatlan labdát, labdalényt a levegőben, megitattuk és játszottunk vele, aztán fölengedtük szálldosni végleg, otthagytuk, hadd legyen magában boldog. Lesétáltunk kézenfogva lassan az úton. Éjjel hajókkal álmodtam, macskaköves kikötőben álltunk nagykabátban és kalapban, vártuk, hogy induljon a hajó, csakhogy az álomban már nem te voltál. Te túl otthonos vagy ehhez az elvágyódó álomhoz, más állt kalapban a mólón. Reggelre kelve nem hiszek már a csodádban, elsétálok a fényes rakparton haza, szikrázik a jégvirágokon a kedvem és a szél, a Duna néha olyan, mint a tenger.
No comments:
Post a Comment