Álmomban egy erdőben vagyunk és a gerendázatot toldozgatom, hogy ne fújjon be oly erősen a hideg, álmomban az erdő sötét és sűrű, a ház pedig, amiben vagyunk, roskadoz az időben. Aztán fölriadok egyszer, cserepes torkomra öntök egy pohár vizet, majd fölriadok mégegyszer, és rá akarom önteni a dühöm, hogy ezt merte tenni velem. Nem, már nem sírok. Zsöplörpa. Nincs időm nekem ilyesmire, mert az idő, az idő, amiben nem hiszünk, visszafordíthatatlan. Csak a tér, csak a tér az, ami bajos.
No comments:
Post a Comment