[Ahogy fújta, behúnyta a szemét. Látszott, hogy mikor kezd a Halállal beszélgetni: belelehelte a szaxofonba a hangot, megpördült maga körül a rézben a hang, szikrákat és szellőket vetett, majd a nagy tölcséren át fölemelkedett ismét az űrbe. Mert a mennyezetre valóban a kozmosz volt festve. Fölemelkedett tehát a külső szférákba a hang, és palástjával ide-oda csapkodott. Ő aközben a Halállal beszélgetett, aki a palást alatt rejtekezve volt. Aztán a hangok lassan elhalkultak, vissza-visszahulltak a mennyezetről a földre, a zsebünkbe, és ő egyszerre csak kinyitotta a szemét, vége lett a számnak. Akkor újra a Földön volt, a kozmosz a mennyezeten valóban csupán festéknyomok.]
– S te ezt mind végig látod?
– Látom. Az arcára van írva.
No comments:
Post a Comment