nem is szavak

Éjszaka azt képzelem, valamelyest mérges leszek rá, s mérgemben majd mondok neki egy mondatot kulcsnak, egy jótanácsnak álcázott éves megorrolást. Aztán eljön a délelőtt, és könnyű szívemmel megsajnálom, könnyű szívem elhitette velem, hogy kész vagyok időlegesen valóban elveszíteni azt, ami csak kis hányadában az enyém, de könnyű szívem megkönnyebbül (isten mélységére, de álnok vagyok). Kezemet az övére helyezem, öt pont van rajzolva a hüvelykje tövéhez a balján, az a szívéhez vezet, ráhelyezem a kezem és nem mondok semmit, nem is szavak azok, amiket érzek.

– Menjél, ha úgy jobb neked, menjél, és tudást tudva térj vissza, én lelkem!