Ott ül az a két gyermek, két szép drága fiú, elkényeztetett, ostobának tűnő sznob kamasz, el-elkalandozik a tekintetük a tévére, pedig az életükről is lehetne akár szó, mert ez felelés az ókori görög drámától Shakespeare-ig, dehát ők tudják, hogy az életükről van legutoljára szó, hát meg kell ezeket szeretni, édes szíveim, hát mit is mondjak erre, szépek is, és valami csillogás van a tekintetükben, nem csak a tévé. Persze aztán rátérünk arra, amikor már csak mi hárman, az anyjaik vagyunk itt, hogy hát a papa filmrendező, a papa nem ér rá, a papa külföldön él, a papa a nagyokkal jóízűeket beszélget könyvekről, de nektek, ha ő nem, akkor nektek kéne lépnetek a papa elé, fiam.
No comments:
Post a Comment