tesztoszteronos zavarunkról

– Jó étvágyat, gyerekek!
– Köszönjük szépen!

[Röhögés.]

*

Aztán arról beszélünk, egymás mellett ülünk a szőlőlugasban a padon és fúrjuk bele a szavakat az orrunk alatt a sötétbe, aki csak hallgat, vizslatja a másik profilját odafordulva, ez így fölváltva megy végig, egy slow-motion lányos vagy tesztoszteronos zavarunkról, amikor arról beszélünk, hogy az életünket, ezt a színes rongy életet nem adjuk ám olcsón, sem egymásnak, sem a hétköznapi vágynak, így aztán nem maradunk semmiben sem, nem terhel a kötél, ami összeköt, a becsvágy, mit egymásban oly jól ismerünk, maradhat csak egy-egy, igen tisztelt és saját.