a hegyeket

…és arra, arra emlékszik, amikor tavaly azt mondta, minden nap azt mondta, kérte, sírta, rimánkodta – ám sohasem nevette, és nem nevettem én sem –, hogy a hegyeket, hogy a hegyeket, azokat mozgassam meg?! Á, nem, nem emlékszik, nem emlékezhet, hisz hát ott se volt. Emlékszem én, emlékeznek a hegyek, amikhez én végül a kisujjammal sem, emlékszik az atyaúristen, emlékszik a sírjában forgolódó Jób, aki nem a barátom, bárhogy is azt hiszi.