tizenhat ágra

Nem, egyáltalán nem tök jó velem beszélgetni, amikor tulajdonképpen nincs is kedvem beszélgetni, nem, egyáltalán nem tök jó. Hallgatni még zavaróbb a fáradt csöndemet, én kérek elnézést, lehet nekem is rossz napom vagy hetem vagy évem, mindegy, rosszkedvem, lehet.

*

De valami napos széken ülök és éppen, hogy csak beledugom az orrom a letargiába, éppen, hogy csak hallom megcsendülni a könnycseppet a zebrán, éppen, hogy még érzem az ajkát jó erősen az arcomon, és hallgatnám, ahogy a barométer az esőre szép lassan beáll… de nem. Mert megjelenik, ott caplat a lépcsőn lefelé a Feri, kezében egy Arany Ászok, és én kérek egy kortyot az aranyból, és a nagy nehéz kő a szegycsontomon heves szívdobogásba vált, hát már megint itt van a legjobb pillanatban a Feri, hányadik ez már. Köszönöm a sört, és hazafelé veszek még ünnepelni egy bort, amit lehet, hogy sohasem iszunk meg, de rajta egy nap van, tizenhat ágra süt, tizenhat égre, nézek le, nézek le a tűzre meg a kékre.