Bár ne kéne hordanom. Úgy járna a talpam az út porán, az éles, fehér köveken, mint a legmegszokottabb kicsi állat. Fölcsapna lábujjaim között a fővárosi betonra szanaszét kenődött fekete olaj, mérgező pára, kosz. Nem nézné rossz szemmel senki. Bírnám tán egészen rövid távon a havat is, meg a tűzforró homokot. A huszonegyedik század elején ez csak nagyon ritkán megengedett: ha meleg a padló otthon, vagy eljön végre a nyaralás. Addig megpróbálok szabadságot idéző korlátot választani a lábfejemre: piros bőrt, széles orrokat, színes fűzős bakancsot. De mindig, mindig a meztéllábságról álmodom.
No comments:
Post a Comment