Aztán szemlélni kezdem a hiányodat. Lassan kúszik elő a hiányod egy rácsos csatornanyílásból az út mentén, megbiccen rajta surrogásában a kerék. Lassan előnyomul és beteríti a fakulni kezdő délutánt. Lejátszom magamban mind a száz történeted. Végighallgatom az ahová együtt elmentünk volnákat újra. A számokat, amiket mutattam neked. Körbejárom, megszaglászom, az ujjam végével tapogatom a hiányodat, de alig van a hiányodnak szaga, nincsen az ujjam vége alatt semmi. A fejembe húzódnak a történetek. Állok a Ferdinánd-hídon és szétrobban a szívemben a fájdalom, de nincs hová vinnem, lefolyik kétoldalt a sínekre. Forró aranyban fürödnek a szürkületben a sínek. Nincsen a hiányod mögött semmi.
No comments:
Post a Comment