És aztán van, amikor elkezdenek hosszabbodni a nappalok. Felüti az utcák sarkán a fejét a fehér, és önmagában fürdik: a felhők szürkéje viaskodik az olvadni csak nem induló hóval, és az összecsapások fehér szikrákat szórnak. A szikrák pedig a nyár előhírnökei. A nyár az, amikor ellepi Novoszibirszket az egymilliárd zümmögő szúnyog. Ezekben a napokban elkezdenek keseregni a hangok: legyen már vége! Viszketni kezdenek a tenyerek, szaporán pislognak a pillák. Engedjen már fel a föld, hát nem bírjuk kivárni! A kivárás záros időn belüli vége érdekében a legsötétebb téli napoknál is több vodkát isznak, és máshogy is lesznek tőle részegek: nem olyan tompán, mint azokban a fejbekólintott december végi napokban, hanem frissen, izgágán, izibe. Nem is csoda, ha néhanapján, némely reggelen ki-ki furcsa, nemigen illendő helyeken találja magát. A Lada klub egy szélesebb padján megtűrt vendég ekkor mégiscsak Másenyka, a Ványka, ha tud, ha nem esett a padról az éjszaka le, ott fújtat mellette. Jekatyerinácska ilyenkor valahogy mindig a színház öltözőjében marad, úgy fejti le magáról a karját Nagyezsda. A Kolja a bejárati bársonyos sez longon fekszik, a Tolja rendszerint a ruhatár fogasai alatt. Grigorijt jobb nem is firtatni – reggelre úgyis előkerül, mind közül ő a legkorábban. Egyedül Szergej ura valamelyest a helyzetnek: a Lada klub ajtaját idejekorán bezárja, ő a szobájába caplat, s remélhetőleg Szonyecskáját is a megfelelő helyen tudja.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment