lefulladásig

Azt álmodom, hogy esik az eső és vezetek, és csúszik az aszfalton a sima első kerék, és aztán délután tényleg vezetek, már nem esik, csak a pocsolyák vannak és az útszéli, na, most húzódj le itt, kiszáradt fű; a visszapillantóban egy tükörvarázslat, nem tudnám, hol vagyok, ha nem lett volna az a körtés cider sem közben, de volt, és végülis csak kicsit gabalyodtam bele, meg a lefulladásba, amin csak röhögünk, mert valahogy olyan könnyed és hihetetlen ott ez a semmi kis egész.