jobb

aztán meg pedagógikus leszek
s hogy miért volt így jobb
- így hamvába holtan -
meg is magyarázom

pedig te csak kirándultál
én meg tapasztaltam egyet

és hogy miért lett végül jobb -
az már senkit nem érdekelhet

hiába

a festék a szemed alatt
felbársonyosodik
ráemel egy
áttetsző réteget a
könny

ne sírj
arra gondolok
és bámulom a
csodálatos szemed

azt a melegbarnát
a fekete tus
fölött

és aztán én is eltörlök
az alkarommal
a zebrán egy könnyet
amikor túl vagyunk

mert hiába mondod
hogy igazán sajnálod
te azt az arcom
elé emelt kezet
már nem láthatod

Borbála utórezgés

Féltékeny
vagyok
világod
súlyára:
ki ír át
verseket
nevedre,
Borbála?

készülő vihar

arany a híd a feszülő Dunán
méregpiros csík férkőzik fölé
riasztván a készülő vihart

de még nem
egyelőre még
csönd van

egyelőre még
csak
formálódnak a szavak

közel

olyan közel állni
hogy
én legyek az ajtó

szorosan és szabadon
se ki- se bezáródás

a piros kabátomban

eltekerek előtted a piros kabátomban
azt hiszed

pedig nem is tekerek soha a piros kabátomban
és nem is nagyon járok mostanában arra

de legalább valami apropó
hogy napokkal később
is
üzeneteket írjunk

a Budapest-Rijeka viszonylat

aztán vérig sértesz
mert a Budapest-Rijeka
viszonylatról

nem a tenger
hanem az izzadt műbőr
ülés

jut először eszedbe

találkozzatok

a járdára ugrat
pont
az orrom előtt

nézem a kék szemét
és arra gondolok, hogy

be kellene mutatnom neked

mert még fontos lehet
hogy találkozzatok

az idők fokai

négyszázötvenegy fahrenheit lobogott
és nulla kelvin

ma kellemes tizennégy celsius

lepke

megjelölsz
két lila lepkét csókolsz a nyakamra
és elengedsz

Repülj! –
hazudod

bénán
verdesem át
az éjszakát

az a domb

az a domb ott jó lesz?
mutatok egy emelkedőre
és leheveredünk a fűre

a szandálod sarkát csodálom
és a parfümödet

és kinevetsz, mert nem szagolhattam
másokon azt
senkin

pesti éjszaka

lesz maga
pesti éjszaka
az enyém

letüdőzlek virágos éj
le én

a kétségbeesés

a kétségbeesés az uszoda
ahol a férfi zuhanyzóba nem mehetek be

a nőiben pedig csak homályosan látom a körvonalakat

mi legyen

te nem tudsz barkochbázni
én meg sakkozni nem tudok

mondd meg, mi az – követeled
én meg, hogy helyettem lépjél
azt akarom
neked a szavaid vesznek el a légben
én pedig sohasem voltam túl nagy stratéga

szóval akkor
mi legyen?

két hangya

két ujjad vége két hangya a vállamon
hogy ne menjek még

de én már egészen zavarba jöttem:

megyek

önmagammal

találkoztam legalább önmagammal
nyomokban boldogságot tartalmaz
ez az új felirat volt a homlokomra karistolva

láttam
meglepődtem
győztem

tessék
mehettek tovább

ott kellett volna

ott kellett volna mondanod
ott rá kellett volna

hogy jöjjek

de te
most mondod
a vonat helyett
a Duna vizének langyossága helyett
a szénakazal töve helyett
most mondod
és én mihez kezdek vele

lehajtom a fejem
és nem kezdek most
már semmit

bezársz

bezársz a fél igenek mögé
bezársz az iPhone üveglapja mögé
bezársz az anyám mit szólna hozzá mögé

benézek az éjszakai szobádba az ablaküvegen
látlak az otthonos pizsamádban az ágyon
és be szeretném törni az ablakod
fölhívni este fél tizenegykor
ahelyett
hogy cipelem tovább ezt a fölösleges követ

és ott akarok lenni veled bent
én is az otthonos ágyban