barna sör a buszon

Az ajtó melletti magányos ülésen ül, nekidől a plexiüveg lapnak, elnyújtózva, kényesen. Keresztbe vetett lábán magassarkú csizma, karamellás velúr, mint a haja. Barna szeme mosolyog, messzire néz, a sofőr feje fölé. Ismerős egy véres színházi darabból, de az is lehet, hogy az egy másik, egy kék szemű volt. Mindegy. Barna sört iszik szívószállal, üvegből. Már alig pár korty. Történni fog valami, azt várja. Azért mosolyog, nem tudja megállni. Látja mindenki, de nem bánja. Ami most jön, csak egyszer történik az életben, az első. Pont ezen a fényes áprilisi délutánon. Azért vette a sört. Az üres üveget a retiküljébe rejti. Mit számít, bármit rejthet egy női táska, az övében most egy sörösüveg van, szívószállal. Elképzeli a részleteket előre. Ahogy egymásra néznek. Ahogy belép. Ahogy a másik a kaputelefonba szól, ahogy megnyomja a csengőt. Jó lesz, és ünnepi, mert az első, így egyben az utolsó is. Elindul az első ajtó felé. A busz kanyarog, erősen fékez, ő is inog-binog a magas sarkakon. Leszáll. A járdán összehúzza magán a kabátot, kezében szorongatja a retikül fogóját, az üveget elfelejti kidobni. Pontosan tudja, merre induljon, pedig először jár erre. Csípőjét ringatva lépdel, mosolya az arca körül lebeg.

Mindjárt megérkezik oda.

Talán az várta, amit remélt.