de szép is egy kocsma

Tegnap elmentem sörözni. Hónapok óta nem volt ilyen, hogy sörözni vágyjak, decens zenei program nélkül, de a tegnapi egész napos nap nagyon hosszú volt, és a végén nem vágytam másra, mint a korsó fülére a kezemben, a hangra, ahogy megcsikordul a poros kő, mikor a korsót magam mellé teszem, hogy kuporoghassak a lépcsőn és úgy bámuljam a fiúkat, hogy megnyugtasson a tudat, hogy ha akarnám, hallgathatnám a koncertet közelről is, netán táncolhatnék is rá, meg vágytam egy baráti félmosolyra is, és azt is kaptam, bár azt mondta félig meg komolyan, hogy el vagyok szállva, és csak bámulom itt a fiúkat, és ez így is volt. És mindennek nem lett semmilyen eredménye, úgyhogy indulhatok nyugodtan a rakpartra kitalálni, hogy legyen ezután.

És arról is szól mindez, hogy amióta következetesen (khm) megválogatom (khm) a barátaimat, igazi kiállítássá tud válni az idegen arcok és az éjszakai falevelek sörbe mártott kontúrja.