Néha elvesztem a hitem a dolgok szilárd valóságában:
Van egy tárgy, amivel a kutyák gazdái nagyon messzire tudják dobni a teniszlabdát. Egy piros, műanyag, hosszúnyelű marok. Bizonyára több is van.
Abban a pillanatban, amikor felhívtam a kis komisz tanítványom apját, hogy menjek-e ma órázni, érkezett egy sms a kis komisztól, hogy tetszem-e menni, és amikor elküldtem, hogy igen, négy órára, a papája már hívott is vissza. Egy percig tartott összesen.
Ha Patrick Bateman életre kel a regényben, kinyit egy ajtót és Terbivel kézenfogva átsétál az álmomba, akkor hol vagyok én? Egyszer régen a Mester és Margarita is kísértetiesen hasonlított az életre, és akkor sem derült ki pontosan, hogy ki írja a regényt, az író vagy az olvasó vagy én?
No comments:
Post a Comment