Akkor tehát, minthogy úgy alakult az élet, hogy visszanyúljak kamaszkorom gyökereihez, és kiválogassam a legkedvesebb hajtásokat, elmentem illegálpartyra is a hegyekbe. Döbbenetes, hogy 1998-ban volt az a pár Katlan, azóta meg… ha azóta ezt csináltam volna, vajon mit csináltam volna a múlt éjjel? Mindegy, jól van ez így.
Szóval elállítottam a rossz időt, és elindultunk, a zebrán lebuktam, hogy tényleg én vagyok a Bori, úgyhogy ehhez kellett tartanom magam végig, a tömött buszon is, ahol kiderült az is, hogy márkabuzik vagyunk lábilag. Aztán felsétáltunk egy fekete kátyús úton, szembejött egy gonosz kamera, és nem értem, miért nem robbant a reflex, hogy takarjunk arcot, de nem robbant, és lehetett félni azontúl, mi robban ki még ehelyett, botrány, verekedés, vérzivatar, de nem robbant. Ez az út szerepelni fog reggel is, fényesen, elhagyatott villanyoszlopoktól szegélyezetten, és látjuk majd, hogy az útmenti házak éjjel átköltöztek a másik oldalra, hogy reggel szembe kaphassák a kelő napot.
Három indiánok figyeltek minket vásznakról, az életükben lefényképezett arcukból túlvilági lelkük vigyázott rezzenetlenül, ezenkívül lámpás drótszamarunk és lombokon vibráló kutyánk vagy malacunk őrizte az ütemeket. Vetítettek sok filmet is nekünk, egy spirituális születést láthattunk (nő, gyerek, érted), majd egy kissrácot, akit végül bedarál egy propeller, kénköves hajú Kádár János a pokolból próbált átjutni, de félt, és Frankenstein dobálta Armstrongot a Holdra. Ezeket mind láthatjátok majd egyébként a UTube-on, sok zenés videót, amiben erdőt mutatnak, mert ma már nagy lávaként ömlik az internet, nem úgy, mint régen, amikor volt Internet 1, Internet 2, meg a csehszlovák internet, és nehezebb volt minden amúgy is, ezért is égett most Kádár.
Aztán egyszer összetalálkoztam egy másik Zolival, akivel sosem voltunk együtt partyn, mert akkor szerinte nem lehetett, és ez a nem lehetett évekig tartott, szóval most akkor nem beszélgettem vele olyan sokat, táncolni együtt meg pláne nem, de ő mesélte, hogy míg mi az indiános filmet néztük, addig a Chumbawamba Szlovákiában vigyázállásban fenyegette a közönséget, hogy akár hátat is fordíthatnak nekik, ők pedig berágtak rájuk, így kerültek ide.
Megtetszett egyébként módfelett a dj-k által képviselt életvitel és munkamorál, engem egészen meghatott, ahogy felelős pontossággal dolgozzák egymás keze alá a hangokat, óriási figyelemmel, mert tömegek élete forog együtt a lemezekkel. Felveszek talán egy tanársegédet egyszer, legyen nekem is ilyen. Meg volt retrópapa-dj is, de nem időgéppel érkezett, hanem a lányával, láttuk reggel, hogy azon sustorognak, melyik verziót mondják otthon a mamának, az eljegyzési vacsorásat vagy tényleg a kirándulósat.
És a szamár alatt fenyegetőleg nézett egy szürke mellényes, fehér sportcipős fiú, akitől spirálban menekültem, de nem tudom, mi baja volt, sört adtam neki, de golfszerkó nem volt nálam. Csak a ruhája alapján gondolom, hogy azt akart. És mások is beöltöztek ám, valaki bevállalta például a szellemet, meg lányok szatén ágyterítőben.
Aztán végképp kireggeledett, és bár felváltva adtuk egymás alá a lovat, vége lett ennek is egyszer, leültünk szépen a buszmegálló zöldjére, befelé fordított jobb lábfejjel kukmoltunk ott, és hallgattuk más fiatalok egetrengető elképzeléseit az életről, a jövőről, szóval az egész csodálatos rendelkezésre álló hétvégéről.
Szóval elállítottam a rossz időt, és elindultunk, a zebrán lebuktam, hogy tényleg én vagyok a Bori, úgyhogy ehhez kellett tartanom magam végig, a tömött buszon is, ahol kiderült az is, hogy márkabuzik vagyunk lábilag. Aztán felsétáltunk egy fekete kátyús úton, szembejött egy gonosz kamera, és nem értem, miért nem robbant a reflex, hogy takarjunk arcot, de nem robbant, és lehetett félni azontúl, mi robban ki még ehelyett, botrány, verekedés, vérzivatar, de nem robbant. Ez az út szerepelni fog reggel is, fényesen, elhagyatott villanyoszlopoktól szegélyezetten, és látjuk majd, hogy az útmenti házak éjjel átköltöztek a másik oldalra, hogy reggel szembe kaphassák a kelő napot.
Három indiánok figyeltek minket vásznakról, az életükben lefényképezett arcukból túlvilági lelkük vigyázott rezzenetlenül, ezenkívül lámpás drótszamarunk és lombokon vibráló kutyánk vagy malacunk őrizte az ütemeket. Vetítettek sok filmet is nekünk, egy spirituális születést láthattunk (nő, gyerek, érted), majd egy kissrácot, akit végül bedarál egy propeller, kénköves hajú Kádár János a pokolból próbált átjutni, de félt, és Frankenstein dobálta Armstrongot a Holdra. Ezeket mind láthatjátok majd egyébként a UTube-on, sok zenés videót, amiben erdőt mutatnak, mert ma már nagy lávaként ömlik az internet, nem úgy, mint régen, amikor volt Internet 1, Internet 2, meg a csehszlovák internet, és nehezebb volt minden amúgy is, ezért is égett most Kádár.
Aztán egyszer összetalálkoztam egy másik Zolival, akivel sosem voltunk együtt partyn, mert akkor szerinte nem lehetett, és ez a nem lehetett évekig tartott, szóval most akkor nem beszélgettem vele olyan sokat, táncolni együtt meg pláne nem, de ő mesélte, hogy míg mi az indiános filmet néztük, addig a Chumbawamba Szlovákiában vigyázállásban fenyegette a közönséget, hogy akár hátat is fordíthatnak nekik, ők pedig berágtak rájuk, így kerültek ide.
Megtetszett egyébként módfelett a dj-k által képviselt életvitel és munkamorál, engem egészen meghatott, ahogy felelős pontossággal dolgozzák egymás keze alá a hangokat, óriási figyelemmel, mert tömegek élete forog együtt a lemezekkel. Felveszek talán egy tanársegédet egyszer, legyen nekem is ilyen. Meg volt retrópapa-dj is, de nem időgéppel érkezett, hanem a lányával, láttuk reggel, hogy azon sustorognak, melyik verziót mondják otthon a mamának, az eljegyzési vacsorásat vagy tényleg a kirándulósat.
És a szamár alatt fenyegetőleg nézett egy szürke mellényes, fehér sportcipős fiú, akitől spirálban menekültem, de nem tudom, mi baja volt, sört adtam neki, de golfszerkó nem volt nálam. Csak a ruhája alapján gondolom, hogy azt akart. És mások is beöltöztek ám, valaki bevállalta például a szellemet, meg lányok szatén ágyterítőben.
Aztán végképp kireggeledett, és bár felváltva adtuk egymás alá a lovat, vége lett ennek is egyszer, leültünk szépen a buszmegálló zöldjére, befelé fordított jobb lábfejjel kukmoltunk ott, és hallgattuk más fiatalok egetrengető elképzeléseit az életről, a jövőről, szóval az egész csodálatos rendelkezésre álló hétvégéről.
No comments:
Post a Comment