Most mit is mondjak. El vagyok képedve és szédülök bele. A Joy Division ritmusa és Ian Curtis sötét, kitartott hangja, a medvékre vadászó Radiohead, Robert Smith éles éneke, sötét londoni klubok, meg dolgok, amik a nyolcvanas évek komor kezdetén zizegtek szét és hangzottak szana Európában. Talán már látszott a huszonegyedik század az alagút végén.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
4 comments:
és igen,különösen szuicid gondolatok mellé..;)) mondjuk, nézni nem tudom azt a tarajat, de ha kell, hát kell.
Szerintem tök romantikus a taraj.
Szuicid? Hmm. Szerintem ezek annyira kiábrándultak, hogy nem gondoltak az öngyilkosságra sem.
namost, kakastarajra húzni a romantikus melléknevet, az már tehéngatya.:D
Nekem nem. :)
Post a Comment