2008/10/03

és akkor

…és akkor lejött a láncom, és akkor toltam, és akkor késtem, és akkor telefonáltam, és akkor azt mondta, semmi baj, és akkor megnyugodtam, és akkor megérkeztem, és akkor bekopogtam a szobába, és akkor be is néztem, és akkor kijött, és akkor elküldték kulcsért, és akkor leültem picit a folyosón a padra, és akkor kinyitotta, és akkor bementünk, és akkor egymás mellé ültünk, nem ahogy a múltkor, amikor szemben, és akkor félig szembe is fordultunk a székkel, és akkor kérdeztem, és akkor válaszolt, és akkor ő is kérdezett, és én is válaszoltam, és akkor olvastunk, és akkor kiderült, hogy 2008 az fityfenényi kicsi évszám, és akkor az ablak fénylett a szemén, és akkor vége lett, és akkor felálltunk, és akkor bezárta mögöttünk, és akkor intettem és elköszöntem, és akkor kérdezte, hogy a jövő héten még igen, és aztán nem, és igen, és akkor leguggoltam visszatenni, és akkor odajött egy úr segíteni, de nem, köszöntem, és akkor visszatettem, és akkor kimentem a nagykörútra, és akkor elgurultam, és akkor bementem a kínaiba, és kértem, és kaptam, és akkor felmentem az emeletre, és akkor leültem, és akkor elkezdtem lehúzogatni a gombócokat a pálcikáról, és akkor az egyik elgurult, és nem másztam be az asztal alá, hanem ettem inkább, és akkor finom volt, és akkor csináltam képeket az ecet- és borstartóról, és akkor át a hídon, és végig a rakparton, és sütött a nap az üres alsó rakparton, és akkor bejöttem, és akkor ettem mézes-szirupos ostyát, és… este lufthase meg merlin.

2 comments:

kac said...

és akkor nekem meg kicsordult arra a mézesszirupos micsodára, de ezt te úgyis tudod, mert azt is előre tudod, hogy erre a mézesszir..ra ki tutira kommentel, pedig nemcsak a méz.. ostyákra értem én hogy finom, hanem a szavakra is megindul már a pavlov, de ez is az én bajom legyen.
és igen, este is akarok majd csigabori lenni a merlinben.

csigabori said...

Jó, akkor mingyárt betűkbe öntöm azt is.