El antifaz que tu mata cubría cayó para exhibirte tal como eres – énekli nekem Miskin herceg keserűen, megrovó tekintetében a tükörképem merő csalás, yo, ordítja a yo-t, magára mutat, remeg az ujja és megremegnek a fák és a kövek ebben a yo-ban, te creí distinta a otras…, hosszú kabátja alól elszelel az utolsó bizalmas szó és fui feliz pensando que eras mía, kezemet tördelve nézek rá, mit tehetnék még, hogy vigasztaljam most, hogy idejekorán tisztázódott egy s más por fortuna, ó, csorognak a könnyeim, mi mejor amigo, a saját torkomban fuldoklom, és remélem, komolyan gondolja, hogy futni hagy, hogy nem vesz üldözőbe ¿Matarte? ¿para que? ¿Maldecirte? Tampoco… ¿Quién pretende lanzar su maldición a la que ofende? Cuando no se merece, tudom, hogy úgy szeretné ő is, de elmegyünk most, szétválunk más rideg utakra, más erdőket szelünk át a sötétben. Tu seguirás tu vida, yo la mía – sóhajtom, két hitehagyott kezem lehull, megpróbálok inteni azért nekünk, a két hitetlennek, mert hátha, quizás (quizás, quizás, quizás) con el paso de los años… [ó, ekkorra évszázadok telnek el, körbefontuk százszor a glóbuszt] előre nézünk, ahol egymás leszünk majd, sin mirar hacia atrás.
No comments:
Post a Comment