intenzív

Hogy állunk a körben, és a két oldalamon nagyobb a hézag. Hogy repül a labda, és ki tudja, hol áll meg, hogy ki hogy kapja el, ha tudja, ki nyúl bele, ki vágja hozzá, kinek lyukas a keze. Hogy miért lyukas, hogy miért merev, hogy miért esik ki belőle, hogy miért csak súrolja, hogy miért gúnyolja. Hogy a szavak is miért így esnek, zuhannak, záporoznak, pattognak, hogy lesből támadunk napszemüveg mögül, hogy fokozzuk a feszkót, hogy kivárunk és váratlanok vagyunk, felcsapunk, leszólunk, beszólunk, elhűlünk, megfagyunk, a nagy körben egyedül vagyunk, saját óriás árnyékunkba bújunk, meghúzódunk, kucorgunk, haza akarunk menni, zene akarunk lenni, essen ránk a fény, kérjük a fényt, azt ígérte, elhozza, most lebukott, elaprózta, na, ehhez mit szól, most sír? vagy nevet? sírva nevet? bolond maga, hát mi vagyunk az a nagy fekete felhő, a front hátán a fekete bárány, az intenzív osztály, a jövő, elvesztettük, összegyűrtük, elhagytuk, hát mi lesz itt, hát csodálkozik itt valaki?