A tanáriban kis helyen sok emberek vagyunk. Ülünk a karfákon, a fotelokban, a fotelok alatt szoronganak a magnók, a dohányzóasztalon egymás papírjainak hátán a papírjaink, a bögréink összecsendülnek, belegőzölnek a fénymásoló hangjába. A papírjaink meg ne gyulladjanak a radiátoron, de a Csilla asztalára se tegyétek, mert nem fér el már ott, ott a két telefon, az ollók, az ezekmegmármegintmilyen papírok, a számlák, a gemkapcsok (ha ezekből nyakláncot fonok, mindenkivel kiszúrok), a ceruzák, a kupakok, a tollak, jajj, de sokan vagytok! A monitoron is a Csilla van, meg az ő Norbija, éjszakai fürdőzés előtt a Balatonnál, a nyakukba húzva a szoknyájuknadrágjuk dereka.
Meg van a másik tanári, a sokkal nagyobb, de én nem oda megyek, mert nem ott vannak az angolkönyvek meg az élet.
A tanáriban hőzöngve dicsérnek pálinkákat a szakértők. Sok a szakértő, én csak pillogok.
Bejön a leves szaga a tanáriba, a marhapörkölté is, a smack-levesé is. Ott kereng a szag a két ajtó derékszögébe szorulva, benyúl ide is, oda is, a tanáriba, meg, ott jobban elfér, terjeng az előtérben is.
A tanáriban pletykálunk úgymond a gyerekekről, hogy ez már megint mit mondott, az milyen nagypofájú volt, amaz sunyi, emez meg az értelmes tekintete ellenére milyen hihetetlenül buta, de legalább szép.
A tanáriban megtöröm a csöndet a megcsörrenő telefonommal, összerázkódik a csönd és magába zuhan, és akkor a szünet második percében Borneó és Fizikaszabi befejezi a munkát.
A tanáriban megkérdezik, hogy szelíd külsőm milyen belsőt takar, pirulva vallom be, mert kérdik, hogy szoktam még néha pogózni, de nem a tanáriban, az ipari zenét végül nem vallom be, és akkor kimegyek a konyhába, főzik a lányok a teát, kérek én is egyet, epreset, szicíliai citrommal. Ők nem kérdezik meg, hogy pogózom-e, szerintük én már kinőttem abból.
Meg van a másik tanári, a sokkal nagyobb, de én nem oda megyek, mert nem ott vannak az angolkönyvek meg az élet.
A tanáriban hőzöngve dicsérnek pálinkákat a szakértők. Sok a szakértő, én csak pillogok.
Bejön a leves szaga a tanáriba, a marhapörkölté is, a smack-levesé is. Ott kereng a szag a két ajtó derékszögébe szorulva, benyúl ide is, oda is, a tanáriba, meg, ott jobban elfér, terjeng az előtérben is.
A tanáriban pletykálunk úgymond a gyerekekről, hogy ez már megint mit mondott, az milyen nagypofájú volt, amaz sunyi, emez meg az értelmes tekintete ellenére milyen hihetetlenül buta, de legalább szép.
A tanáriban megtöröm a csöndet a megcsörrenő telefonommal, összerázkódik a csönd és magába zuhan, és akkor a szünet második percében Borneó és Fizikaszabi befejezi a munkát.
A tanáriban megkérdezik, hogy szelíd külsőm milyen belsőt takar, pirulva vallom be, mert kérdik, hogy szoktam még néha pogózni, de nem a tanáriban, az ipari zenét végül nem vallom be, és akkor kimegyek a konyhába, főzik a lányok a teát, kérek én is egyet, epreset, szicíliai citrommal. Ők nem kérdezik meg, hogy pogózom-e, szerintük én már kinőttem abból.
No comments:
Post a Comment