Beleszivsz a szivoszalba, es fintorogsz, mert keseru. Hig, hideg, keseru. Aztan feljebb emeled: lassan, nehezen indul meg a csoben a massza, homerseklet nelkuli, selymes, edes. Ebben van a cukor, ez a hab.
(Volt egyszer valami neszkave-verseny, hogy ki az ugyesebb, egy nesz-rafkossagi konteszt volt ez meg regebben, a hetvenes evek vege fele, mar bele-belenyult a nyolcvanas evek gepileg turbozott habos glamurja, sot, hat biztos, muvi, instant, azonnal oldodo latvanyos csodak es a muanyag szivoszal, szoval akkor volt egy ember, aki nem teketoriazott sokat, biztosra ment egyszeruen, fogta a kaveport, a cukrot es a vizett, ratolta a habverot, beleallitotta a szivoszalat es nemi tormelek jeget, es kesz volt. Ott ragad a cukros kavele azota is az uvegpoharak oldalan, tok finom, az ember meg, akinek azota mar biztos van par gyereke, es a nagy kepebol is visszavett, elegedetten szemleli a szivoszalrengeteget a sajatja felett.)
No comments:
Post a Comment