Elmentem fürodni a tengerbe. Kek a tenger, narancssarga a fürdoruham, ez mar egy allando jelzo lesz, ez a kek es narancssarga. A bolyak is narancssargak, esetleg nemelyik citrom, minden harmadik vagy otodik.
Rafeküdtem a vizre hanyatt. Kitartam a karom: mindenem a viz alatt, kiveve a ket tenyerem. A ket tenyeremet egeti a nap. El is alhatnek akar, s szunyokalok is egy sort valoban. El is alhatnek akar, sodorna almomban a tenger, egyszercsak hozzacsapna egy sziklahoz, es en azonmod szornyethalnek. Nem ilyen halalt akart, mondanatok otthon, sokaig akart elni, sokmindent veghezvinni, de elalmodozott a tengeren, nekicsapodott egy csipkes sziklazatonynak, tobb helyen felszakadt a bore es a hus is, a gerince rogton eltorott. Szoval vegulis almodozas kozben halt meg a messzi tengeren, es igy is jo neki. Ezt mondtatok volna, ha tenyleg hagyom magam a hullamokkal a sziklakhoz csapni. De miert hagynam?
Kiülok inkabb valami hinaros nagy kore, olyan a hinar itt, mint az iratmegsemmisitobol kikuszo papirszeletek, atkarolom a terdem, merengek es elmelkedem rajtatok meg a vilagmindensegen, csinalok egy videot a habok futkoraszasarol, elgondolom, hogy felteszem majd ide, es talan tetszeni fog nektek, hiszen mennyi jatek van egy sziklaban, amit korbekerit a hullam.
No comments:
Post a Comment