nach der music

Wagner, Strauss és Mozart mögött, a kezének mozdulatai mögött, a karmesteri pálca mögött a mindig távol lévő, örök hűséges, a határokon föl nem tartóztatható, vámosok által át nem kutatható, nőktől meg nem tartóztatható, sem tartható. Ide-oda húzódó a két állam, a maritai kelet, a renatei nyugat között, az állandóan átkészülő. Távolról egy szem fiának (– Én sosem akartam gyereket… – nem emlékszel? Terveztük. Mindent megterveztünk. – Ó, igen?) hosszú leveleket író, egy szem fiát gyakori sirámokban tudó, hétvégi apuka. Fölnőtt fiával utazni induló, az otthonában bőröndbe pakoló, a gyermektelen nőnek a folyosón visszaintő.

Marita: – …de nem váltunk el. Kínlódtunk tovább. Erősek voltunk vagy bolondok?
Renate: – …valóságos, biztos pont volt, én pedig szabad voltam. De persze a mindennapokat egyedül kellett, nélküle.
Igor: – Kár, hogy csak most, ilyen későn lettél apa.