olyan lesz, mint a Katlan

– Gyere, menjünk ki a Népszigetre, olyan lesz ott, mint régen a Katlan!
– Oké, menjünk!

Kimegyünk. Persze nem olyan egyáltalán, mint régen a Katlan, hanem egy hajó alakú kocsmában van a hosszú út végén, én már jártam itt nappal, szóval ismerem a helyet, ismerem az óriás beton gyaloghídra vezető lépcsőt is, meg a betonozott utcát, amin éjjel surrognak a fények, nappal az áramfejlesztők. Van is arról egy fénykép valahol. Szóval belül egy kicsi kocsma, az asztalok felét elrejthették valahol, így lett a tánctér, piros a fény, inog a diszkógömb, és nagyon büdös van, mert ömlik a füstgépből a romlott füst, ami káros az egészségnek. De egy évben négy nap van, amikor ez elkerülhetetlen, és az egyik ma van, ehhez ragaszkodik a piroscsíkospólós. Kicsit mint régen a Kopaszigát, olyan; a zene viszont mint a Katlan, többek között a keleti dobalapú szett és az űrsiklószervíz-szett, és a kiálláskor a Cowgirl, amit remegve imádok, bár valóban gyermetegen hangzik. Aztán hajnali negyed négykor hirtelen kihagynak a hangok, hibádzhat valami madzag, és akkor elindulunk, mert közeleg a reménytelenül hosszan sötét reggel; szerencsére jönnek hamar a buszok.