Régi szép elmúlt idők, amikor oda mertem írni merő nagyképűségből a monitorra a cocteau-i mondást a holnapok szűziességéről, hát most nem merem. Félek lefeküdni, mert félek az elszoruló szívemre ébredni, félek leírni az elszorult szavakat. Hogy kinek van erre szüksége. Játszadozom gondolatokkal. Csak úgyis gyorsabb leszek magamnál, tudom, reggelre újabb illúziót testesítek meg. Komolyan. Halálosan komolyak az illúzióim, Sir. Halálosan, azért nézek úgy ám. Kifizetődő játék ám a konstruktív jókedv, köszönöm az ajándékot, hogy képes vagyok rá hosszabb távon is, csak ára van annak, Sir, ára van. Én azt vissza akarnám küldeni, de nem merem. Cipelem tovább, rástemplizek valami mókás arcképemet, és jópofát vágok a dobozhoz. Jópofa doboz, benne az elszorult szívem.
2 comments:
Kiabálnám, hogy Főoldalra! Főoldalra!... , de hát az ostoba szívek nem is értenek az olvasáshoz.
Köszimmm :).
Post a Comment