A Mester utcában megyünk, angolóra helyett kávézni mentünk a lányokkal, mert ketten voltak csak és szürke volt minden, én is belülről. Jót tesz ilyenkor egy kis kiruccanás, szürke pénteken délelőtt. És ha már ott voltunk, megmutattam nekik a hentest. Van egy hentesüzlet a Mester utca páros oldalán, a Hallerhoz közel, ami olyan cirádákkal van kirakva, olyan cirádás csempékkel és kovácsoltvas-szerű magas asztalokkal, olyan szép az egész, hogy az egyedülálló. Már messziről, a kirakat üvegén is szépek a piros matricák. Gondoltam, megmutatom nekik, ha már arra járunk. Megálltunk az ajtóban, nem mentünk be, mindig nyitva van az ajtó, be lehet nézdegélni csak úgy. Azazhát csak én álltam meg, lendítettem a kezem, mint egy király, hogy íme, itt van, nézzétek, és ők nézték, eltátották a szájukat, de nem álltak meg. Épp csak lassítottak. Annyi idő elég volt nekik, annyi kis pár másodperc, hogy befogadják a látványt és elámuljanak. Tudom, mert megkérdeztem őket utána, hogy biztos lehessek benne, hogy látják és értik. Értették.
No comments:
Post a Comment