a mi őseink

– Aztán lehet, hogy a maga őse kapálta a mi őseink földjét!

Nézem aztán itt a térképet, Alföld, Alföld, de igencsak másik sarka az Alföldnek az, ahol az ő grófi családja basáskodott, míg mi a Kunság laposát laktuk, a Kunság laposát meg a Viharsarokét. Messze a Viharsaroktól Szikszó, föl is hozom majd ezt hétfőn, hogy egyszer s mindenkorra véget vessek a témának.

*
A másik gyerek meg úgy jön be, nem, nem tántorog, nem biceg, még nem, a harmadik óra közepén érkezik emelt fővel, épp kinn élvezem a kék eget és a harsogó fűszíneket a kertben, jön, hogy elütötte egy autó az utcájukban, ő jött, az autó meg tolatott ki a kapun, jött az is, aztán ő meg alákerült, kék lesz estére az oldala, a térde föl van már most dagadva, agyrázkódást nem kaptál? – Nem, nem. Aztán a tanítás végére biceg és szédül, menjél akkor tényleg el az orvoshoz, de jó, itt a papád, hát ő elvisz, ez remek!

*

Aztán nézik az új harisnyámat, ilyen fehér, rózsaszín meg lilás virágok vannak a harisnyámon, a felnőtt nőknek igen tetszik, de ezek nézik, hogy nahát, a tanárnőnek le van hányva a lába vagy kiütéses? Pedig szerintem is szép harisnya. Este is az lesz rajtam a westbalkánban, úgy ám.

*
A harmadik meg mondja, hogy izéé, beszéljünk, fölveszi a kiskutya-szemtartását hozzá, amin egyrészt röhögök belül, láttam már ezt, van is róla fénykép, másrészt meg nem is kéne, mert épp nagy kő esik le a szivemről a belső röhögés moraja közepette, mert én is pont erre gondoltam, hogy sürgősen beszélnünk kéne, illemtartás ide vagy oda.