megcsinálják

Rugdalom őket, hogy megcsinálás, mosogatás, téglarakás, odahordás. Rugdalom őket és kívül vagyok azon, amiben ők benne vannak. Beszélünk róla. Bekerülés, vállmegvonás, beleszívás. Közel kerülhetek, de nem bele. Sírok egy kicsit a fa alatt, hogy én erre sosem leszek képes, én sosem leszek képes arra, hogy megcsinálják, hogy maguktól odahordják, hogy időben eszükbe jusson, hogy… én erre soha nem leszek képes, én itt biztos valami egészen mást keresek, valami önös érdeket. Ami való. De aztán kicsit mégis megcsinálják. És azt mondják, hogy jó nekik, nagyon. Valamiféle arany középút lehet ez, amit a legjobb tudásunk szerint választottunk, ők is és én is, fölrúgva útközben ezt-azt, valamiféle középút, aminek a másik partját nem is ismerem. Csak jusson eszembe, hogy ők sem ismerik az enyém.

[A nyolcból négynek az apja szinte soha nem is volt.]