középszerű

– Úgy döntöttem, bepróbálok mindent. Hátha lesz belőle valami ócska…
– Na, talán nem is ócska.
– Akkor valami középszerű.

hogy engem például te fogsz

– Vagy lehet, hogy engem például te fogsz megölni, Bori.
– [Megáll a kezem a levegőben, lepörögnek a tavalyi téli napok, most tavasz van, most zöldek és okésak a fákon a levelek, kellemesen puha a levegő, és én tudom, hogy nem én, legföljebb a Judit fogja megölni, mert ő szerintem olyan, megölni én nem, mások is fölkeltek aztán, de ezt nem mondhatom, és nem is tudom mondani, mert belemerevedik ez a sok kép egyszerre a számba.] Ááá, nem.

Aztán még az is, hogy miért ez a mitológia, hogy miért megint ez a kép, a halál, ez a mitológia, amibe nem merültem végül, csak alig-alig le, csak a lábujjat mártottam a tövéig éppen, hogy ebből ha szereznék valami mérget, akár még sokra is vihetnénk egymást. De nem. Én arra nem érek rá most.

történet

Hát ez történet.

Hát az.

íveire fektetett

Az oldalán heverő cselló íveire fektetett vonó. A fehérrel bevilágított körvonalak.

eredménye

Minden egyes dolgozat eredménye a velejemig izgat. A rossz- vagy a jóindulatú velejemig.

fölemelkednek

Hevernek, hevernek laposan a fekete sárban, el vannak heverve a fekete sáron, a fekete sár színén hevernek laposan, és egy reggel, a harmadik napon fölemelkednek, fölemelik nagy szép leveleik az ég kékje felé, fölemelik nagy szép leveleik, nagy fehér száruk megvastagodik, fölemelkednek a harmadik napon az ég kékje felé.

vadregény

Pénteki speciálom az asztalon egy leffe, barna leffe, a barna lefféből bársonyosan tekereg elő az éjszaka a maga bújával és bűbájával, én a bajra és a bűbájra is készültem, kérem, engem nem lep meg már semmi, semmi, semmiféle fogak között, szemsarkokba beejtett szavak, sem az udvarias köszönésed, sem a fényes és hivalkodó ruháid, én a kék pólóm egyszerűségében ellentételezem, mert máma esélyem sincs, tudom, ki van az a sarokra írva, a sarkon két árnyék, rá van az egyikre ezüsttel verve a rock and roll, két megkedvelt sziluett, ahogy átkarolom a nyakad, hogy tudom még szeretni a tenyeremben a nyakad, kérek egy cigit, veszek egy cigit, vissza ne szokj a dohányzásra – köszönöm, köszönöm, emlékezni fogok az aggódó hangsúlyodra, ahogy ezt mondtad, és észben is tartom majd, igen –, az sem lep meg, ahogy megütköznek rajtam a csillapítónak szánt szavaid, most az egyszer mintha nem tetszene mégsem, amire készülök, én a lelkesedésed kérem, hogy úgy szeress, hogy közben elmegyek, el kell mennem, tudod, az életem múlik rajta, és egyébként is, te kéred aztán tőlem a bocsánatot, hogy hányfelé figyelsz, kiúszom én a csápjaid között, át, át, mert van hova mennem, a körúton szegett vállú sorstársak vagyunk, sajnálom annak a fiúnak a busa szemét, az van beleírva, hogy önmaga is talány, de édes ez a lány, édes, valóban, hazamennék magam is a pöttyös szoknyája alatt, és fényesek, ragyognak a lányok, két viduló diszkógömb, ami a pincében fogad, sziporognak elő az ujjukból a hangok, a könyv, a könyved én elolvastam, tetszett, ám levágtad kegyetlen annak a nyomorultnak csuklóból a kezét, a többivel nem volt bajom, tetszettek egyébként a történetek a mályvaszín falakon, és hogy örültél te ennek, no lám, hogy féltem és terveztem megszólítani téged emiatt, és a barna leffe, a barna leffe hipp-hopp, kiszivárogtatta, de meglepődöm azon, ami most következik, én még mindig vele álmodom, én még mindig, és úgy tudom, elmondhatom, hogy némileg téged hibáztatlak, hogy úgy alakult azon a karácsonyon, nem tudom, mit szólsz most ehhez, de gratulálsz az elkeseredésemhez és mosolyogsz, mosolyogtok mind a ketten, ifjú apa, mosolyogsz, és aztán táncolok veled, visszaviszel a Fészekbe az időben, az jut eszembe, de nem mondom közben, az jut eszembe, amikor úgy táncoltunk, hogy megtapsoltak aztán az emberek, gyönyörű volt az, ünnepélyes pályaudvari érkezés, kiegyenlítődtünk, és most hálás vagyok, hálás vagyok neked, mert az élet egy regény, és tulajdonképpen minden kötet vége egy-egy happy end, köszönöm, ez nagyon régen volt, nagyon régen volt, amiről most beszélek, de ti értitek végig, és ezt a boldogságom elkeseredett pillanatodban neked átadom, megtehetem mostmár, na látod, erről beszélek, mondod, hát persze, hát persze, hogy megcsókolom a pincében az arcod, ne légy, ne légy te sem annyira elveszett.

A körúton tekerek e sok vadregényi száltól hanyattba taglózva, a gonzón gondolkodom, az alkohol és az elkeseredettség semmi mást nem enged, csak a szavak kínlódó, erős folyását, hát persze, megértem ott Hunter S. Thompsont, és közben Budapesten vagyok, a valóságban vagyok, nem veszhetek el, nem veszhetek a történetekbe bele és az éjszakába, utánam sikít fellendülő karomnak egy hang, szeretnek engem, én is szeretlek téged, titeket, magamat, mindannyiunkat, mind, szeretem az éjszakát, a könyvtárba illő csomópontokat, a nevemre hallgatok, szeretem a nevem, Szia Bori! – sikít az éjszakában a hang, és ennyi, ennyi az este, ennyi az élet, ennyi most ez a több száz millió fejezet.

nem marasztalhatsz

– Vannak ám terveim.
– Nem kellenek tervek.
– De.

[– Be akarok menni kertekbe.
– Nem kell feszülni ezen. Dobd el a térképet. Ha látsz egy kaput, majd bemész.
– Van nálam térkép. Magam választom ki a kerteket, ahova bemegyek. Muszáj dolgoznom ezen. Tudod, nem érek rá. Tudod, a paradicsom kertjeit keresem. Szép a tiéd is, királyi. Szeretem. De nem marasztalhatsz örök látogatónak.]

örülök, hogy nem

És akkor azt mondom az anyámnak a kocsiban, hogy örülök, hogy nem ő a gyerekeim apja.

vizes homok

A kék ég, a hegyek szürkés árnyéka a vízen, és bár soha nem mutatkoztunk még be, mi már ismerjük egymást. Tenyere a talpamra símuló, langyos vizes homok.

you know what i mean

– …you know what i mean you know what i mean you know what i mean…
– Sure I know what you mean. No, I know nothing. Say it, huhh, will you?!
– …you know what i mean you know what i mean you know what i mean…

…and then it's over. The 30 seconds are gone. Drowned in another useless, yet highly amusing loop of our game. My cryptophonic friend. (Aztán vége. Harminc másodpercünk elfúl játékunk egy újfent használhatatlan, ám pillanatnyilag annál szórakoztatóbb hurkában. Rejtélyes szavú barátom.)

minden bőrt

Ha minden bőrt lenyúzok rólad, azzal te is épülsz? Szépülsz?

mormog tisztán és érthetően

Mormog a foga közt a jelentőségteljes tekintete alatt, meg amögött, hogy azért föltehetőleg örül – nem értem, hogy mit, biztos azt, hogy jönnek, de nem tudok ismét mit kezdeni a paranoiával, amit egyébként csodálok és nagyon szeretek. Nem értem – mondom hát tisztán és érthetően.

szóval veszni hagyni

Hát akkor ennyi volt. Föl kéne hívni a gyereket, mert nem jön be, és valami szóval veszni hagyni.

könyvek, múzsák

Az állatkertek, a parkok, a hadseregek és a háremek, ahogy megmerevednek a képek lassan az idővel, ahogy az alakok panoptikummá, a történetek könyvekké válnak.

A múzsák, a múzsák egyelőre örökké élnek.

egy dobozt

Csináltam a hétvégén egy dobozt. Kivittem a maradék deszkát, pár csavarokat, a cigányfúrót és a csavarhúzót a napos teraszra, és összeraktam egy dobozt. A repedésekből és az össze nem illésekből megtanultam, amit kell; összerakok majd egyszer, ha szépen megkérsz, egy szekrényt. De csak majd, és az is lehet, hogy csak egyetlenegyszer.

És azóta stigmában fáj a tenyerem a cigányfúró fejének a helyén.

tervelve várni

– Az az egész ki volt tervelve?
– Hát, igen. Általában csak várni kellett.

káviktor érti

Arról ábrándozom, hogy ott áll a megállóban KáViktor, és odamegyek hozzá gratulálni a könyvhöz, az élethez, a mindenhez, és hálásan elmosolyodik, mert érti.

imádott

Múzsáim – imádott pszichózisaink.

the fear of

„Then there's the fear of falling in love.”

pumának

Pumának kellene lenni. Belevájni födetlen karokba, és cincálni, csócsálni a húst. Kéjjel nyalogatni, hazugsággal átitatott nyállal, és elhitetni, hogy a szenvedély szerelem. Szívkamrákba baltával véletlen betörni, és vétlenül tocsogni a fekete vérben. Egyszerűnek és vaknak kellene lenni, kölcsönvett szavakat a homlokunkra írni, nem nézni mást, csak önmagunkat reszkető pilláink alatt. Vaknak kellene lenni és elégedettnek, fölégetni előttünk a hidakat, és azt látni, hogy az jó.

Elégedettnek és nem ily megkötött kezűnek.

elhagynálak

Elhagynálak, hanyatlás végi Róma.

én sem

– Hát igen, Zsuzsi, rá kellett jönnöm, hogy én sem vagyok egyszerű.

örül, hogy

Ez a gyerek örül, hogy él.

a szemhéj mögött

A festő jutalma a szemhéj mögött maradó ragyogás.

ülni a semmin

Ülni egy mezőn; ne legyen a mezőn semmi. A felhők vonulása is zavar.

Nézni a tetőt; nincsen a tetőn semmi. A téglák váltakozása zavar, a felhők vonulása fölkavar.

Ülni a semmin, nézni és hallgatni a semmit. Semmi zavar.

nem nem nem

Nem cselekedni, míg ki nem takaródik az igazság, nem kapkodni és nem hadakozni. Nem vágyni vaktában és nem fájlalni mámorosan szívet.

nőnap alkalmából

Forduljon ki a balta Jack kezéből nőnap alkalmából.

medencét

Télen borzasztó. Jeges az ablak belülről, és ráfagy a pára a csövekre tíz centire az ágyadtól. Nyáron a meleg elviselhetetlen. Egyszer például csináltunk medencét a cellában. Körben beton a fal, az le van zárva, csak az ajtónál kellett megoldani. Odaraktuk az ágyból a furnérlemezt, eddig állt a víz. Jött az őr, kinyitja az ajtót, aztán be is csukja azonnal. Jöjjön be, napszemüveg van, meg Hawaii! Kinyitja megint: srácok, két percetek van, hogy leeresszétek a vizet, jönnek a biztonságiak. Hát erre nem gondoltunk. Hogy hol fog lemenni a víz. Csak a folyosóra lehet. Kikaptuk a furnért, és tényleg. Elöntötte az egész folyosót. Nem fegyelmit kaptunk, csak feddést.

egy erdőben

– Akkor most tényleg ez lesz? Ott fogok élni egy erdőben?
– Persze. Hát ezt akarod.

a gyerek is

– Ugye, mondtam a múltkor, hogy nem jó, ha a papa úgy él, hogy a mama megcsinál minden fontosat, ő meg csak azt, amit szeret? A gyerek is eltanulta.

ugyanakkor

Mennyire veszem komolyan, ha elhajtok mellette. Vagy mennyire ijedek ugyanakkor meg.

eszközök

Csengő poharak, bársony ecsetek. Eszközök mitológiája.

oda lesz

Oda lesz, oda lesz adva. Áldott legyen.

valakivel

– Én már aszittem, hogy te vagy hat éve vagy valakivel.
– Nem. Én nem.
– De veled van a napsütés és a szél.

napok

Nap Sol Sun Słońce Soleil Slunce Sol Güneş Sole Ήλιος Sol Sonne лнце Sunce

egy idol

– Van egy nő… egy énekesnő, egy boszorkány. Úgy hívják, hogy Alba. Ismered?
– Nem… de köszönöm. Kellett már ez.
– Mi?
– Hát egy idol… rég volt olyan. Meg tudod, amikor az ember épp nem tudja, hogy mi van…