1. Jó munkát ajánlottak neki

– Ulánbátor. Ulánbátor, Ulánbátor, Ulánbátor – brummogva rakják egymás után nagy tappancsaikat a szavak. Fölhívja a Pistit. Kelletlenül veszi föl.
– Bocs. Helyzet van. Megkaptam.
– Mi?
– A melót… megkaptam.
– Azta!… Lebeszéltétek a lóvét, mindent?
– Aha. Oké minden. Kapok előleget.
– És… mikor indulsz?
– Három hetem van.
– Az jó, haver, az jó. Az elég.
– Kocsival megyünk.
– Kocsival?
– Moszkvától. Ott vesznek föl. A sofőr meg a helyi erő.
 – Az igen.
– De Pisti… a tudtom nélkül ne mondd senkinek, oké?

* * *
– Ancsi, Ancsi, vedd már föl! Na végre…
– Mi van? Réki, mi a baj?
– Megint… ugyanaz, megint.
– Mit megint, Réki, mi van veled?
– Ugyanaz, mint mindig. Azt mondta, többet nem… többé nem megy el… és most – hüppög a telefonba – most megint ugyanaz. Nyolcezer kilométerre innen. Jó munkát ajánlottak neki, azt mondja… de én…
– Ó, bazmeg, Réki, várj, inkább átmegyek.

* * *
– Na végre, hogy ideértél! – Réki pupillája egészen szűk a félelemtől, a nagy kék írisze jegessé fakult.
– Hoztam eperbort… szegény. – Levesz két bögrét a polcról, kitölti a palack felét, és a kanapéra ülnek. Réki a rózsás zsebkendőbe törölgeti az orrát. Mássalhangzói eltompulnak a takonytól.
– Én ezt nem bírom. Elegem van. Folyton ez van. Ugyanez. Mindig.
Ancsi összeszorozza a szőnyeg fekete kockáit a lilákkal. Tényleg mindig ez van. Nem lehet bírni a Karesszal. Mikor marad már a fenekén?
– És téged nem visz magával?
– Engem?! – Réki arcából kifut a vér. – Bolond vagy?! Oda?
– Miért…?
– Neeem, arról szó sem lehet.
– De miért?
– Meg kell enni a birkának a szemét.
– Réki…
– Meg! Hallottam. És kurva hideg van. Meg fogok fagyni. És mindenki egyformán néz ki.
– Jajj, ne hülyéskedj. Két hét után simán megkülönbözteted őket.
– Nem, Ancsi, nem akarok. Meg kocsival kell menni, az egész országban két betonozott út van, és éjszaka szökött rabok kószálnak, és arra várnak, hogy beverjék a szélvédődet. Én ezt nem akarom.
– Jajj, ne már… De figyu… egyáltalán… elvinne magával?
– Hát… nem tudom.

* * *
– Elvinnél magaddal? – Réki arcán fehéren táncol a napfény.
– Micsoda?!
– Karesz… elvinnél?
– Erről eddig nem volt szó.
– Hát most van.
– Réki… – a homlokába húzza a kalapot. – Most megyek. Este megbeszéljük.

* * *
– Pisti, velem akar jönni.
– Na, tényleg? És?
– Hát de…
– Mit de?
– Eddig erről nem volt szó.
– Hát most van.
– Na de…
– Karesz. Ne. Ezt ne. Mégis… mire gondoltál?
– Nem tudom.
– Vége a gyereknapnak. Légy férfi! – Klatt – mondja a telefon Karesznak. Zakatol a klatt Karesz fejében a Váci úton végig. Klatt-klatt, hullanak a fákról a levelek.

* * *
– Réki… – az ujja hegyével végigsimítja a lány szemöldökét – Réki.
– Igen?
– A Kozmosz étteremben is nagyon szarok a borok.
– Nem baj. Szerintem most pár hónapig nem iszom úgysem.