2. Olyan gyönyörű vagy!

– Olyan gyönyörű vagy! – kiáltott föl, és megrezzentek a konyha polcán a tányérok és a poharak. Réki kezében megállt a kanál, a szemöldöke fölszaladt, és egész borsóstul lenyelte a levest. A fiú vele szemben elsápadt, oldalra sandított, jobbján tátott szájjal nézett rá a Pisti, baloldalt egy felsőbbéves magyarázott hevesen egy szemüveges srácnak, de a kiáltásra egy pillanatra odakapta a fejét.
– Nem hallottatok semmit – sziszegte Karesz, majd a tányér közepére csapta a kanalat, fölállt és kiviharzott az ebédlőből.
– De… én hallottam – nézett rá Rékire Pisti. Nagyon, igazán kérdőn nézett rá. Réki nem kérdezett semmit. Csak nézett rá hosszasan vissza.
– Gondolom, most kinn cigizik. – Mindig mindenki kiment cigizni, ha valami zűr volt. – Nem mész utána?
– Ééén? – hosszan és elfúló hangon kérdezte ezt Réki. – Mégis… mit mondhatnék neki?
– Hát… mit tudom én. Hogy szereted. Vagy valami.
– De…
– Nem igaz – Pisti homloka egészen elvörösödött –. Mit csináljon veletek az ember?
– De Pisti… miből gondolod, hogy szeretem?
– Elpirultál.
– Nem. Nem pirultam el. Nem is szoktam elpirulni soha.
– Nem?
– Nem.
– Azt te csak hiszed – állt föl komoran Pisti. Egymásba rakta a saját és a Karesz tálcáját, még egy lesújtó pillantást vetett Rékire, aztán hátat fordított és kiment.
– Mostmár ketten cigiznek. – Belapátolta a maradék levest. Ahhoz képest, hogy menza, remek volt. – El kéne szívnom nekem is egyet. De hol? Oda most nem mehetek… Ancsi! Ancsi! Nem láttátok Ancsit?
– De, ott áll kinn. Neked integet.
Réki gyorsan visszavitte a tálcáját, és már kinn is volt.
– Ancsi, gyorsan, nem tudsz egy helyet…?
– Hú, de ideges vagy! De, de, tudok. Menjünk a tornaterem mögé. Az egy jó kis zug. Van tüzed?
– Persze, persze.
– De… mi történt? Láttam kiviharzani a Kareszt. Réki…
– Semmi. Nem mondtam neki semmit.
– Akkor…?
– Pont, hogy ő mondott.
– És? Mit mondott?
Réki orra megtelt füsttel és takonnyal. Köhögött, és mindeközben könnybe lábadt a szeme.
– Azt, hogy…
– Azt, hogy??? Mondd már! – Ancsi mindig így ordított, ha valami fontosat akart megtudni. Ez volt a jó Ancsiban, nem hagyta, hogy az ember húzza az időt. Réki most is haptákba vágta magát, egyenesen Ancsi szemébe nézett, úgy mondta:
– Azt mondta, hogy gyönyörű vagyok.
– Hoppá! – Ancsi végigmérte Rékit. Tényleg gyönyörű. – És? Mi a baj?
– Hát hogy a Pisti…
– Mi van a Pistivel már megint? Megmondta neked, hogy…
– …most ő is meg van sértődve.
– Hogy a fenébe ne lenne. Végülis a Karesszal tévedtetek el. Két órával később jöttetek. Szerinted mit gondolt rólatok a Pisti?
– Mit… mittomén. Nem volt semmi.
– Réki. Dehogynem volt. Amikor visszajöttetek, rá sem néztél a Pistire. Tudja, hogy csak szórakozol vele. Megmondta, nem?
Egészen hűvös szellők ültek most Réki nyakába. Összehúzta magán a pulóvert.
– És? Ha tudja, akkor meg miért sértődik meg?
Nagyot szív Ancsi a cigarettáján.
– Mert szereti a Kareszt. És nem akarja, hogy vele is szórakozzál.