az év legrövidebb napján

Szonyecska gondolatai mostanában elkalandoznak. Üldögél az előadóban valamelyik padban, és a füzete helyett ceruzájával a sötétbarna lakkot karistolja. Vagy kibámészkodik az ablakon, és a felhők vonulását nézi. No nem mintha nem lenne néhanapján egészen izgalmas, ahogy a felhők vonulgatnak, de akkor is. Szonyecskának épp az ábrázoló geometria mélységes titkaival illenék foglalkoznia. Azonban hát Szonyecska fejében valaki járkál, és nem hagyja éjjel nyugodni, nappal meg nagy erőkkel dolgozni Szonyecskát. Merthogy Kolja abbahagyta a levelek írását még karácsony előtt, és hiába vitt haza neki Szonyecska ilyen-olyan színes és szagos, szeretettel átszalagozott mindenféléket, bizony át sem vette azokat Kolja. Itatta az egereket jó pár hétig Szonyja, de aztán csak vissza kellett rázódni az egyetemi tanulmányokba, meghát egyáltalán, fiatal volt ő, hogy hónapokon át csak borongjon. Rá is talált egy napon egy igen kedves küllemű fiúra. Összevissza beszél, gondolta Szonyecska, de olyan szép a hangja, hát hagyta, hagy beszéljen, örömmel hallgatja. És háromszög a szemöldöke, sétált a fiú arcán csodálkozva Szonyecska, meg valami van a vállgödrében is, ami harmadnap sem hagyta rendesen kialudnia magát, mert arra bizony minduntalan fölkelt. Hogy vajon mi lehet az, ami ennek a puhahangú fiúnak a vállgödrében van? Szonyecska nem tudta, de sokat gondolkodott rajta. Aztán megtalálta megint a büfében a fiút, majonézes heringsalátát evett, és megkínálta vele Szonyecskát is, aki bár éhes nem volt, de nem utasította vissza. Ketten csámcsogtak a heringdarabokon, és nagyokat röhögtek, belenevetett a salátába a nap is az ablakon. Aztán ittak rá még teát, és akkor Szonyecska, hogy a fiú majd estére is meghívja, azt várta volna. De ő bizony mindenféle mosolyra rándulások, körbenézdegélések és fejvakarások közepette elköszönt szépen a hoppon maradt Szonyjától. Nem hívta őt az ég egy adta világon sehova, pedig tetszett volna neki Szonyecska, csak hát. Mindenféle pedig és csak hát röpködött a fiúnak a homloka körül, és hogy miért volt ez, lehet, hogy nem tudjuk meg soha. Biztos, mert az évnek a legrövidebb napján született, gondolta magát vigasztalólag Szonyecska, biztos nagyon megijedhetett a hosszú sötétségtől, és azért. Kicsit sírt akkor még, fölvette a zuhogó könnyeket a heringsaláta maradéka, aztán fogta a könyveit, és a hosszú folyosón a következő előadásra baktatott.