Magunkba taplaltuk az intravenas hulyeseget, es el is faradtunk bele, meg a citromles sorbe is, es akkor vettuk a kabatunkat, de akkor bebamultam egy ajtonyilasba, es tatva maradt a szam meg a tekintetem, es aztan megszeppenve levettuk a kabatunkat, odamentunk a pulthoz inni meg egy kis sorlimonadet, de a meztelen szinesznek nem gratulaltunk.
A katarzis pedig, varatlan, s mintha erre keszultem volna megis vegig: amikor a bagoly belebamul a hamutalba, nagy szormegaller a nyaka korul, vorosbibor a poharban, fust szallingozik, kialszik ket lang, de a harmadik nagyobb tuzet gyujt, a tulvilag premier planban, a valosagfonalakat osszegubancolodva latom elesen, es a kuldetes elkezdodni latszik, mikor valojaban veget kellene ernie.
Tul fenyes a hazafele vezeto ut, es veszelyesse valik egy pillanatra, de az ejszaka a baratom.
2007/02/27
artatlan kis trefa
Majd mutatok valamit, mondom neki, s maris felcsigazodik. Egy egesz hetre. Es aztan kiderul, hogy elveszett, feloldodott a semmiben, nem is volt soha.
Kicsit olyan ez, mint regen az otven level arrol, hogy "Majd a kovetkezoben elmondom". Akkor sok level telt el, most sok nap, de hasznalt mind a ket modszer.
Kicsit olyan ez, mint regen az otven level arrol, hogy "Majd a kovetkezoben elmondom". Akkor sok level telt el, most sok nap, de hasznalt mind a ket modszer.
2007/02/26
sose lesz mar annyira durva
Es akkor osszetalalkoztam e nagy lucskos jegeso kozepette egy gimnaziumi szerelemmel, es boldognak tunt, meg hazasnak, es mintha keszulodne kolyke is, es akkor en ettol megvidamodom, es kicsit meg mast is felvidit a hir.
Micsoda ujak az aktualis kerdesek!
Micsoda ujak az aktualis kerdesek!
lelkes tanitvany
Akivel osszefutunk az ejszakaban, bemutatom a barataimnak, es franciaul valaszolgat a kerdesekre.
2007/02/25
ich bin eine Merliner
Olyan partiban voltunk tegnap, amit nagyon komolyan probaltam venni, hiszen a barataim fizettek erte, es a feher szekek is inkabb korhazra emlekeztettek, mint kejbarlangra, es a basszusok is szoltak, de kilogott a lolab, mert a kivetitett arlapot nem tudta fejbol a pultosleany, a ruhataroslany sem a penzert igazott zordan, hanem anyamkent figyelmeztetett, a puloverem is hagyjam nala, mert meleg van odafonn, a szovjet szekrenyemberek legnagyobb akcioja pedig az volt, amikor atemeltek egy kremszin kanapet a pianinon, ami igazabol csak egy pultocska volt. De ugy indultak neki, mint egy valodi kemleleplezesnek. Azert is kezdtem a kovetesukbe.
Aztan szepen hazautaztunk, kozben gyufamaglya epult, a szobatarsainkkal megvitattuk a koncerteket, es nem en hiszteriaztam nagyon a sarkon.
Aztan szepen hazautaztunk, kozben gyufamaglya epult, a szobatarsainkkal megvitattuk a koncerteket, es nem en hiszteriaztam nagyon a sarkon.
szinhazjegy
A barataim, mikor meghallottak, mi szivem uj fordulatja, azonnal akcioba lendultek, es akkora randevut szerveztek nekem, hogy a fulem ketteall azota is! Az lesz a legszebb az egeszben, hogy mind a ketten tudjuk, hogy akkor ott leszunk, mert az nem lehet, hogy egyikunk nem jon el (hacsak a tortenelem...), es o megsem fog tudni semmirol, bar imadni fogja, hogy nezem.
(Szerintem Ti is, kedves olvasok, ugy szorakoztok most ezen a komedian (rossz sorsbol jo sorsba, igy hatarozza meg a nagy gorog a mufajt, egyebirant), mint en fogok akkor ott a nezoteren. Ha veget er, en is meghajolok elottetek, mikozben a barsony lassan gordul a hatam mogott.)

legendak a kertesz utcaban
Nevetobuliba mentunk pentek este, bar olyan faradtak voltunk, hogy nem nagyon hittuk el az elejen, hogy oda fogunk erni. De aztan odaertunk. Mindenki velunk akart beszelni, a pultoslany korsoszam merte a zenet ingyen, a tancoslabu bandarol pontosan elmeseltek minden tudnivalot, szazszor probaltunk meg kijutni az ajton, de csak szazegyedszerre sikerult, mert a slagerek es a francia nok leteptek rolam a kabatot es a pulovert, de aztan csak kimenekultunk, bele egy nagy torok konderba, ahol finnul filozofaltunk hosszan, igy kaptuk meg az engedelyt a buszraszallashoz, ahol a puloverem erezte, hogy jovok, es akkor mar otthon is voltunk, nagy-nagy szerencsere, nyugalomban.
2007/02/22
egy kordokumentumnyi levelezes
megszuntetese mennyire lehetetlennek tunhet sokaig, majd milyen rovid pillanat alatt valik lehetsegesse, sot szuksegesse!
2007/02/21
2007/02/20
de szep napunk van!
Megdicserik a ruhamat, a kis piros csizmacskamat, szinhazba is elvisznek,... ihajj!
Mikor en mar attol is elajulok, ha normalisan valaszolnak a levelemre. Egyaltalan: ha valaszolnak. Azta szentimentalitasossagat!
Mikor en mar attol is elajulok, ha normalisan valaszolnak a levelemre. Egyaltalan: ha valaszolnak. Azta szentimentalitasossagat!
az ember nyugodtam logazza a labat
a lepcsohaz parkanyan a baratnojevel, csevereszik, es akkor hirtelen megfajdul a gyomra, egesz napra.
egyetemkozi francia kozpont konyvtar
Egy fogalmazas-hazi feladatot keszito holgynek hirtelen nem jut eszebe a szo, amit hasznalni akar, ezert a konyvtaroshoz fordul: "Hogy is hivtak azt az embert, aki a Voros es feketet irta?"
Tehat az en erettsegim annyit er, mint az o diplomaja (majd). A korkulonbseg az oka, vagy mi?
Tehat az en erettsegim annyit er, mint az o diplomaja (majd). A korkulonbseg az oka, vagy mi?
2007/02/18
aranyosek
Aranyos kisfiu, piha! Meg mit nem!
Aranyos buborekos kislany, nahat! Ezt sem mondtak mostanaban sokat.
Aranyos buborekos kislany, nahat! Ezt sem mondtak mostanaban sokat.
kinoskavaros
ugy beszelgetni, hogy mindenki hazudik, nevet, korat, szellemet vedendo, en peldaul akkor buktam le, amikor az ismeretlen filmet elemezve hirtelen Nagy kekseget mondtam Nagyitas helyett. Mert csak az elso nehany betut jegyeztem meg.
csaladigodor-koncert
Ezt nem kell kifejteni, ha elmondom: belepeskor Agit latjuk csocsozni tizenheteves fiucskakkal.
2007/02/17
vakrandi
A hetvegen valamikor, talan holnap, de az is lehet, hogy csak holnaputan, delelott vagy delutan, de nem is biztos, hogy elmegyek, peldaul attol is fugg, hogy milyen az ido. De ha ott vagyok, akkor is mindegy vegulis, hiszen ugysem latsz semmit.
Na, valahogy igy is tortent. Mindegy, majd legkozelebb.
Na, valahogy igy is tortent. Mindegy, majd legkozelebb.
2007/02/16
uj es ujabb baratoke
volt ez a het. Egyikukkel megettunk egy sziv alaku malnaskremest es egy repatortat Balint-nap alkalmabol, masikuk beavatott elete aprocska es szomoru reszleteibe, vilaglatasanak szepsegeibe.
Nem sokszor tortenik ilyen, az mar igaz. Meg ha az egyik nemileg felreertesen alapul.
Nem sokszor tortenik ilyen, az mar igaz. Meg ha az egyik nemileg felreertesen alapul.
2007/02/14
2007/02/13
februar 13
Egy darab fontos tortenelmi esemenyt talaltam e napon. Vajon mi koze a tudomany fellegvaraihoz?
2007/02/12
poker
Ki tudja, mifele es mekkora zsak szerencsen mulik az, ha a dolgok hosszu tavon rendbenlevonek latszanak, akar azok is. Akinek ilyen zsakja van, tegye ossze a kezet, legyen buszke ra es oruljon neki, mert a vilag esendo es tul sok a veletlen ahhoz, hogy biztosra vehessunk barmit. Lehet, hogy ismered a lapok jarasat, az arcok moge latsz, de meg akkor is erhetnek meglepetesek, barmennyit dolgozol ugyesen a jatszman es az eleten.
type O negative
(Gepelj minusz nullat!)
Az, hogy latom, immaron tobbedizben, azt a regi legendas hangulatot, raebreszt a vilag legendas nagysagara; az elorehaladas spiralitasa ossszekoti a multat es a jovot, es latom, nagyon rendben van ez igy, es unnep van a mennyekben.

romantika
"üzenete: imádom,h ilyen romantikus vagy
én üzenetem: alap
még mindíg én: így születtem
ő üzenete: és már alig várom a pillanatot, h magamban érezzelek
én üzenetem: amikor sdfdjnflndk-omat sdjfnsdlfknsdf-odba helyezem"
Igazan romantikus az, aki ennek orul. Vagy inkabb azok, akik szerint ez romantikus? Megoszlanak a velemenyek, de jo!

2007/02/10
2007/02/08
bella ciao
Ki forditja le? Szinte ertem...
Una mattina mi son svegliata
O bella ciao, o bella ciao, o bella ciao ciao ciao
Una mattina mi son svegliata
Eo ho trovato l'invasor
O partigiano porta mi via
O bella ciao, o bella ciao, o bella ciao ciao ciao
O partigiano porta mi via
Che mi sento di morir
E se io muoio da partigiano
O bella ciao, o bella ciao, o bella ciao ciao ciao
E se io muoio da partigiano
Tu mi devi seppellir
Mi seppellirai lassu in montagna
O bella ciao, o bella ciao, o bella ciao ciao ciao
Mi seppellirai lassu in montagna
Sotto l'ombra di un bel fior
Cosi le genti che passeranno
O bella ciao, o bella ciao, o bella ciao ciao ciao
Cosi le genti che passeranno
Mi diranno che bel fior
E questo é il fiore del partigiano
O bella ciao, o bella ciao, o bella ciao ciao ciao
E questo é il fiore del partigiano
Morto per la libertà

karma
Letrejon egy talalkozas, majd letrejon egy masik, akkor majd magyarazatot kap minden, erenyt kovacsolunk a zavargasbol.
2007/02/07
most akkor hozzaadsz
a vilag folyasahoz, vagy kopsz ra?
Ehhez tartsad magad! (-No para, be cool! -Ohm, may I...?)
Ehhez tartsad magad! (-No para, be cool! -Ohm, may I...?)
es meg ezen tul is (Eliot)
«Tan m'abellis vostre cortes deman,
qu'ieu no me puesc ni voill a vos cobrire.
Ieu sui Arnaut, que plor e vau cantan;
consiros vei la passada folor,
e vei jausen lo joi qu'esper, denan.
Ara vos prec, per aquella valor
que vos guida al som de l'escalina,
sovenha vos a temps de ma dolor»
(Dante, Divina Commedia, Purg., XXVI, 140-147)

2007/02/06
2007/02/05
arany, ezust
Ha nem jon letre a talalkozas, nincs semmi.
Van Gogh vs. Gaugin, a del muhelye, a borre csorgo napfeny.
S mi minden tortent volna, ha...
Van Gogh vs. Gaugin, a del muhelye, a borre csorgo napfeny.
S mi minden tortent volna, ha...
2007/02/01
mekkora kemenyseg
eloszedni a tizenegy-ket eves Necropsia-kazettat (Melyseg), es minden feltoro nosztalgia nelkul mukodni ra otthon?
Arnyak a tuz korul c. szam peldaul. Huhuu!
(Silanystilusu blogbejegyzes, effelek az o szovegeik is, de nem baj, mert az a karcos gitarhang karpotol. Meg utana a Firestarter-maxi...)
Es akkor mar emlekezzunk meg arrol is, hogy a minap kiderult, a Supa'star dj-s! Here we go! eredetileg Chemical Brothers, es egesz garazsosan szol. Es emlekeztek meg a... no, elfelejtettem, mi is volt a masik hires szamuk? Azt mar alig hallani.

a vilag veszesen kicsi
De mi meg kisebbek vagyunk benne.
(Nezzetek csak meg az elozo bejegyzeshez fuzott kommentet!)
(Nezzetek csak meg az elozo bejegyzeshez fuzott kommentet!)
Subscribe to:
Posts (Atom)